A trónörökös és felesége miatt éveken át főhetett II. Erzsébet feje. 1992-ben a lapok megjelentették egy telefonbeszélgetés szövegét: a párbeszéd Diana és állítólagos szeretője, James Gilbey között zajlott. Diana egy interjúban elismerte, hogy a beszélgetés valóban megtörtént, de tagadta, hogy házasságtörő jellegű lett volna. Nem sokkal később Károly herceg egyik telefonbeszélgetését is kiszivárogtatták – természetesen Camilla Parker Bowles-szal. A beszélgetés megerősítette azt, amiről a pletykák szóltak: Károlyt romantikus szálak fűzik a szintén házas Kamillához. Károly és Diana még abban az évben bejelentették, hogy különválnak. 1995-ben azonban még nagyobb botrány kerekedett: Diana tévéinterjút adott, amiben mindent kipakolt. Beszélt a rá nehezedő hatalmas nyomásról, szülés utáni depressziójáról, bulimiájáról és elmondta azt is, hogy tudott Károly és Kamilla viszonyáról, valamint bevallotta, hogy ő maga is hűtlen volt, beleszeretett James Hewitt katonatisztbe. Néhány héttel később a királynő maga sürgette fiát és menyét, hogy váljanak el, ami a következő évben hivatalosan meg is történt.
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
4 csillagjegy, akinek egy életre szóló lehetőség kínálkozik a közeljövőben: nagy változások jönnek!
A tavaszi szellő a meleg mellett igazi csodát is hozott az életünkbe, hiszen sokaknak végre most kezd igazán jó lenni a 2024-es év, többek között az anyagi biztonság, az álmok megvalósítása és a rengeteg pozitív energia miatt.
6 különleges, ám kevésbé ismert gyümölcs, mely rendkívül jótékony hatással lehet szervezetedre
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!