Például:
+ Egy válófélben lévő személy veszteségként élheti meg, hogy ő már nem férj vagy feleség többé+ Egy mellrákból felépülő, dupla masztektómián áteső nő a nőiessége elvesztését élheti meg
+ Egy szülő, akinek épp kirepültek a gyerekei, azt érezheti, hogy hirtelen kiüresedett a szülői szerepe
+ Valaki, aki elhagy egy vallási csoportot, egyben egy közösséget is elveszít
+ Egy olyan ember, aki állást vált, azt élheti meg, hogy elhagyja az identitását.
Amikor valaki elveszíti elsődleges identitását, önmagát siratja. Gyászolja azt, aki volt, és új identitást kell építenie, amelynek ez a veszteség már a része lesz. Az említett esetek közül a váló személy (akitől a házastársa akart elválni) és a ráktúlélő gyászába a kontroll hiánya felett érzett frusztráció is belekeveredhet, hiszen nem ők választották ezt az utat. Az utolsó két példában szereplő emberek maguk döntöttek a váltás mellett: ezekben az esetekben az az ambivalens érzés társulhat a gyászhoz, hogy bár ők hozták meg a döntést, tudták, hogy az valaminek az elvesztésével fog járni, amit siratni fognak.
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
4 csillagjegy, akinek egy életre szóló lehetőség kínálkozik a közeljövőben: nagy változások jönnek!
A tavaszi szellő a meleg mellett igazi csodát is hozott az életünkbe, hiszen sokaknak végre most kezd igazán jó lenni a 2024-es év, többek között az anyagi biztonság, az álmok megvalósítása és a rengeteg pozitív energia miatt.
6 különleges, ám kevésbé ismert gyümölcs, mely rendkívül jótékony hatással lehet szervezetedre
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!