"A vőlegényem legjobb barátja randizni kezdett egy nővel, három hónappal azelőtt, hogy mi összejöttünk volna. Az a lány folyamatosan panaszkodott amiatt, hogy a vőlegényem kimutatja irántam az érzéseit, meg azért is, hogy ő rosszul érzi magát, amiért a párom el akar engem jegyezni, mert neki a pasija sose mond ilyeneket. Ezért visszafogtuk magunkat, ha a közelükben voltunk. Mindegy, a párom mondta, hogy 2021 végéig el fog jegyezni, szóval amikor nyár volt, már 7 hónap eltelt, ennyi időt hagyott a barátjának, hogy előbb megkérje a lány kezét. Nem tette, így a pasim elengedte a dolgot, és megkérte a kezem. A haverja mondogatta, hogy a barátnője legjobb barátként tekint rám, szóval lehetne ő a fő koszorúslány, és nehezen, de igent mondtam, pedig folyamatosan igyekezett minket szétszakítani egymástól. Aztán egy idő után elkezdtem rosszul lenni, akárhányszor nála kajáltunk. Kiderült, hogy mindig tett valamit a kajámba, hogy 'megmérgezzen', mert féltékeny volt. Amikor szembesítettem vele, letiltott. Nem az én veszteségem!"
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
4 csillagjegy, akinek egy életre szóló lehetőség kínálkozik a közeljövőben: nagy változások jönnek!
A tavaszi szellő a meleg mellett igazi csodát is hozott az életünkbe, hiszen sokaknak végre most kezd igazán jó lenni a 2024-es év, többek között az anyagi biztonság, az álmok megvalósítása és a rengeteg pozitív energia miatt.
6 különleges, ám kevésbé ismert gyümölcs, mely rendkívül jótékony hatással lehet szervezetedre
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!