2
/
10
forrás: InterCom
Bill Pullman
A '80-as évektől kezdve többek közt olyan filmekben szerepelt, mint az Űrgolyhók, a Házinyúlra nem lövünk, a Micsoda csapat!, A szerelem hullámhosszán, az Aludj csak, én álmodom, vagy A függetlenség napja. Egy szó mint száz, imádták karakterét a filmesek, és meg kell hagyni, hogy nagyon jól is hozta a rá osztott szerepeket. Aztán idővel egyre kevesebb nagy feladat találta meg, ő pedig szépen átsorolt a tévék és a kevésbé méltatott filmek világába. Ám úgy tűnik, hogy a most 69 éves színész ez cseppet sem bánja, hiszen ezen a téren is örömmel gyakorolhatja szívének oly kedves hivatását.

Szerelem
2024. május 5.
3 szexpóz, ami a pasik szerint messze a legrosszabb – És 3, ami szerintük a legjobb
Nagy tévedés abban a hitben élni, hogy a férfiak mindenféle módon és pózban szereti magukévá tenni a nőket, ugyanis náluk is vannak olyan pozitúrák, amelyek ha nem is tiltólistásak, szeretik őket mellőzni az együttlétek alkalmával.
Életmód
2024. május 4.
6 étel, amiben a legnagyobb eséllyel bukkan fel ez a rendkívül káros anyag: próbáld minimalizálni a fogyasztásukat
Sokan nem tudják, de bizony a csomagolt élelmiszerekben is igencsak jelentős kockázat van. Ugyanis nemrégiben kutatás készült arról, hogy a csomagolt élelmiszerekben található mikroműanyag jelentősen növeli a szívroham és az agyvérzés kockázatát. Nézzük is, mely ételekben van a legtöbb ilyen jellegű káros anyag, melyeket érdemes lenne kerülni.
Sztárok
2024. május 4.