Nem is olyan rég még igazi álompár voltak, ám 4 év után az ő kapcsolatuk is elfáradt. Vagyis az egykori baseball játékos a pletykák szerint félrelépett. Igen ám, de a csalfaságra fény derült. Egyik alkalommal, még 2020-ban fotó is készült arról, ahogy vitatkoznak, és bár sokáig úgy volt, hogy semmi sem törheti meg kapcsolatukat, végül tavaly mégis szakítottak. JLo ezután talált rá a szerelemre Ben Affleck mellett.
3 szexpóz, ami a pasik szerint messze a legrosszabb – És 3, ami szerintük a legjobb
Nagy tévedés abban a hitben élni, hogy a férfiak mindenféle módon és pózban szereti magukévá tenni a nőket, ugyanis náluk is vannak olyan pozitúrák, amelyek ha nem is tiltólistásak, szeretik őket mellőzni az együttlétek alkalmával.
6 étel, amiben a legnagyobb eséllyel bukkan fel ez a rendkívül káros anyag: próbáld minimalizálni a fogyasztásukat
Sokan nem tudják, de bizony a csomagolt élelmiszerekben is igencsak jelentős kockázat van. Ugyanis nemrégiben kutatás készült arról, hogy a csomagolt élelmiszerekben található mikroműanyag jelentősen növeli a szívroham és az agyvérzés kockázatát. Nézzük is, mely ételekben van a legtöbb ilyen jellegű káros anyag, melyeket érdemes lenne kerülni.