Nem sok ennyire intenzív párosítás létezik! Mindkét jegyre igaz, hogy nagyon tudnak szeretni, a kapcsolataik pedig szenvedélyesek, és egy percig sem unalmasak. Azonban mivel ehhez egy nagy adag makacsság és forrófejűség is társul, megesik, hogy sokat vitatkoznak, és az ajtócsapkodás sem marad el, hiszen általában mindketten mást akarnak. Ez viszont náluk nem a szakítás előjele, hanem egy bukkanó, amit mindig leküzdenek, mert rendkívül erős kötődés van közöttük. Nagy segítség az életükben, hogy mindketten elfoglaltak (ki a munkával, ki a baráti programokkal, hobbival), ezért viszont tiszteletben tartják, ha a másiknak programja van például a hétvégére. Nem ragaszkodnak ahhoz, hogy minden szabad percüket együtt töltsék, pláne, hogy egyébként is mást akarnának csinálni. Mivel képesek megadni egymásnak a szabad teret, ellenkező vonásaiktól függetlenül is jó párost alkotnak.
A kutyák 6 tipikus alvópóza és jelentésük: a tiédnek melyik a kedvence?
Kinek ne lenne jó néhány fotóalbumra elegendő fényképe arról, hogyan alszik négylábú kedvence? Bizonyára te is ámulva csodálod kutyádat, amikor álomba szenderül, hiszen ilyenkor talán a legédesebb. A te kedvenced hogyan szokott aludni? Kis briósba gömbölyödik vagy annyira elnyúlik az ágyon, hogy neked már nem is jut hely? Mutatjuk, melyik pozíció mit jelent!
3 szexpóz, ami a pasik szerint messze a legrosszabb – És 3, ami szerintük a legjobb
Nagy tévedés abban a hitben élni, hogy a férfiak mindenféle módon és pózban szereti magukévá tenni a nőket, ugyanis náluk is vannak olyan pozitúrák, amelyek ha nem is tiltólistásak, szeretik őket mellőzni az együttlétek alkalmával.
6 étel, amiben a legnagyobb eséllyel bukkan fel ez a rendkívül káros anyag: próbáld minimalizálni a fogyasztásukat
Sokan nem tudják, de bizony a csomagolt élelmiszerekben is igencsak jelentős kockázat van. Ugyanis nemrégiben kutatás készült arról, hogy a csomagolt élelmiszerekben található mikroműanyag jelentősen növeli a szívroham és az agyvérzés kockázatát. Nézzük is, mely ételekben van a legtöbb ilyen jellegű káros anyag, melyeket érdemes lenne kerülni.