Én elismerem, sőt, tapasztalatból mondom, nehéz húsz év S-es méret után az M-eset leemelni a polcról, főleg úgy, hogy tudod, azért még csak-csak bele tudod passzírozni magad a kicsi méretbe is. Légy erős, és vedd inkább a megfelelő méretet, mivel ez fog rajtad jól mutatni, és kész! A címkét meg egyszerűen ki kell vágni belőle.
Melltartó vásárlásánál pedig mindig vedd figyelembe, melyik az a fazon, ami a te alakodra és méretedre a legelőnyösebb. Azt a melltartód vedd meg, amelyikre szükséged van, ne azt, amelyik az üzletben a legjobban tetszik.
Csökkenti a migrént, és a fogyókúrát is támogatja ez az étrend: elképesztő jótékony hatásai vannak
Egyre több étrend válik népszerűvé, köszönhetően az interneten megosztható tapasztalatoknak, és a kutatási eredményeknek. Az egyik legnépszerűbb étrend, vélhetően a számtalan jótékony hatása folytán, a növényi alapú étrend. Ugyanis nem csupán koleszterincsökkentő, gyulladáscsökkentő és környezetbarát, de még a fogyásunkat is serkenti. Sőt, egy friss kutatás még arra a megállapításra is jutott, hogy képes felvenni a harcot a kínzó migrénnel szemben.
3 szexpóz, ami a pasik szerint messze a legrosszabb – És 3, ami szerintük a legjobb
Nagy tévedés abban a hitben élni, hogy a férfiak mindenféle módon és pózban szereti magukévá tenni a nőket, ugyanis náluk is vannak olyan pozitúrák, amelyek ha nem is tiltólistásak, szeretik őket mellőzni az együttlétek alkalmával.
6 étel, amiben a legnagyobb eséllyel bukkan fel ez a rendkívül káros anyag: próbáld minimalizálni a fogyasztásukat
Sokan nem tudják, de bizony a csomagolt élelmiszerekben is igencsak jelentős kockázat van. Ugyanis nemrégiben kutatás készült arról, hogy a csomagolt élelmiszerekben található mikroműanyag jelentősen növeli a szívroham és az agyvérzés kockázatát. Nézzük is, mely ételekben van a legtöbb ilyen jellegű káros anyag, melyeket érdemes lenne kerülni.