Meddig él még a kolorizmus, a bőrszín alapján történő hátrányos megkülönböztetés?

Már gyermekkorunkban megtanuljuk megkülönböztetni a színeket. Felnőttként aztán az egyenlőség és elfogadás jegyében sokszor mégis azt halljuk, hogy nem számít a bőrszín. Bár ez a fajta színvakság jószándékkal vezérelt, a tévhitek ellenére sajnos nem segít. Nehéz lenne eltagadni, hogy nyugati kultúránkban nagyon nem mindegy, hogy valaki „mennyire” barna vagy épp fekete, mert ha nem is beszélünk róla, de értékeket, tulajdonságokat társítunk a fehéren kívüli bőrszínek különböző tónusainak. Ezt a jelenséget nevezik kolorizmusnak.

Mi is az a kolorizmus?

A kolorizmus a diszkrimináció egyik formája, amely a bőrszín alapján történő megkülönböztetésre utal és hátrányosan érinti a sötétebb bőrszínű, bőrtónusú embereket a világosabb bőrszínű társaikkal szemben. A kolorizmus egy globális probléma, amely a többségi fehér társadalomban és a BIPOC (Black, Indigenous and People of Color, azaz fekete, őslakos és színesbőrű) közösségen belül is jelen van. A jelenség nem újkeletű, mélyen gyökerező történelme egészen a gyarmatosításig és rabszolgatartásig vezethető vissza, amikor a társadalmi hierarchia létráján a sötét bőrű rabszolgát alacsonyabb rendűnek tartották, és fizikai munkát végeztettek velük a szabadban, míg a világos bőrű rabszolgákat benn, a házakban dolgoztatták és valamivel magasabb társadalmi státuszt nyújtottak számukra. Ahogy a fehér gyarmatosítók, úgy idővel a kolorizmus kultúrája is egyre nagyobb teret hódított magának a bőrszínre alapuló diszkriminatív gyakorlatok formájában, és elhitette a színesbőrű emberekkel is, hogy a tónusok alapján hozott értékítéleteknek van alapja. Ahogy az Oscar-díjas színésznő Lupita Nyong’o mondta: „A kolorizmus egy olyan mag, amelyet a fehér felsőbbrendűség ültetett el, mi pedig öntöztük a saját közösségeinken belül”. Erre példa az úgynevezett „papírzacskó teszt”, ami a 20. században az afroamerikai közösségen belül jelenlévő kolorista diszkriminatív gyakorlatot írja le, ami során az emberek bőrét egy barna papírzacskó színénével vetették össze, és akié azzal megegyező árnyalatú vagy világosabb volt, belépési és tagsági kiváltságokat kapott, a sötétebb bőrűek azonban nem férhettek hozzá bizonyos társadalmi terekhez, nem mehettek be éttermekbe, szórakozóhelyekre és istentiszteletekre.

Az örök világosság fényeskedjék?

Számos kutatásból kiderül, hogy a kolorizmus egyéni és intézményi szinten is kihat az érintettekre; legyen az egészségügy, munkaerőpiac, igazságszolgáltatás, oktatás, párkapcsolat vagy egészséges énkép és önértékelés. Az utóbbira iskolapélda Clark híres fekete-fehér baba kísérlete 1940-ből, amely során a fehér és a fekete játékbaba közül az afroamerikai gyerekek is a fekete babát választották csúnyának és rossznak. Ez a kísérlet a kolorizmus okozta olyan következményekre is rávilágít, mint az internalizált (belsővé tett) sztereotipizálás és a színesbőrű emberek torz énképe. Lupita szerint „még mindig eurocentrikus szépségsztenderdek alapján mérjük a szépséget, és ezek nagyban befolyásolják, hogyan látjuk magunkat egymás között.”

forrás: Photo by Peter Kalonji on Unsplash

Napjainkban leginkább a szépségipar diktálja és befolyásolja a szépségideált, fenntartva és tovább erősítve a kolorizmust. A divatipar sokáig a nude, azaz testszínű termékeket a világos bőrrel társította, így a sötétebb bőrű fogyasztók nehezen találtak bőrtónusuknak megfelelő árucikkeket. Hasonlóan, a sminkmárkák választékának többségéből is hiányoztak a bőrtónusok valódi változatosságát tükröző árnyalatok. Így emberek egész csoportját kizárva, azt az üzenetet közvetítették, hogy a sötétebb bőrtónusú emberek nem illenek bele a társadalom ideális szépségről alkotott képébe. A legnagyobb divatlapok folyamatosan kritikát kapnak azért, hogy arányaiban nagyon kevés sötét bőrű nőt tesznek címlapra, és ha évente egy-két alkalommal sort is kerítenek erre, a modellek bőrét világosabbra szerkesztik. Az olyan multinacionális cégek, mint a L’Oréal (White Perfect termékcsalád) vagy az Unilever (ami a kritikák hatására átnevezte Fair and Lovely krémjét Glow and Lovely-ra) bőrfehérítő termékeinek árusításán és népszerűsítésén keresztül szintén felelősek a szépségszabványok kialakításáért. A biznisz az biznisz elvére alapozva, a kolorizmusra és eurocentrikus szépségsztenderdekre épülő bőrfehérítő termékek több mint 30 milliárd dolláros iparágat tesznek ki főként Indiában, Kínában és számos afrikai és ázsiai országban. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tanulmánya szerint az indiai nők 61%-a, a nigériai nők 77%-a és a kínai nők 40%-a használ rendszeresen bőrvilágosító krémeket.

A természet utat tör magának

Bár a Black Lives Matter (BLM) által kiváltott társadalmi mozgalmak és a szolidaritáshullám eredményeképp a szépségipar és a nagyvállalatok számos nyilatkozatban felvették a harcot a szisztematikus rasszizmus és társadalmi igazságtalanság elleni küzdelemben, ezeket a szimbolikus nyilatkozatokat sajnos ritkán követik a sokszínűséget és befogadást valóban előmozdító tettek. Miközben már láthatunk BIPOC színészt, énekest és modellt, döntő többségben még mindig a világosabb barna bőrű modellek köszönnek vissza a címlapokról és hirdetésekről. Beyoncé édesapja egy interjúban egyszer úgy nyilatkozott, hogy a kemény munka mellett a kolorizmus által nyújtott kiváltság is közrejátszott a lánya világhírű sikeréhez. Ha mégis sötétebb bőrű modellt látunk valahol, az eurocentrikus szépségideál megjelenik az arcvonásait, haját, testalkatát vagy a testsúlyát tekintve. A szépségipar és a nagyvállalatok által hirdetett diverzitás sok esetben pozíció- és bevételnövelés érdekében marketingkényszerből jön létre. Sajnos ezek a káros diverzitás-próbálkozások, amelyek tulajdonképpen csak új határvonalakat jelölnek ki, továbbra is kirekesztőek, az internalizált sztereotípiát és a rasszizmust erősítik. T-Age Anadi és Chanel Iman modell is hallotta már casting során, hogy „találtak már belőle egyet, nincs szükségük még egyre”. Anadi szerint „az inklúzió, azaz befogadás nem egyenlő a tokenizmussal… Nem elég fekete modelleket alkalmazni, hogy ezzel a sokszínűséget letöröljük a tennivalók listájáról. Több fekete sminkest, fotóst, kreatív igazgatót, casting rendezőt kellene látnunk.”

A BLM hatására Kenya, Tanzánia és Ruanda szigorításokba kezdett és betiltotta a bőrfehérítő termékeket. A Johnson & Johnson leállította a tengerentúlon értékesített Neutrogena és Clean & Clear márkáinak bőrvilágosító terméksorának gyártását. A mozgalomnak köszönhető, hogy a sminkmárkák is hirtelen missziójuknak tekintették, hogy biztosítsák a legkülönbözőbb bőrárnyalatokhoz passzoló alapozókat. Nagy márkák, köztük a Rimmel, az Estée Lauder, a MAC, a NYX és a Dior is bővítették alapozó választékukat a sötétebb bőrtónusok kiszolgálása érdekében. E nemes küldetés mögött legfőbb motivációként profitorientáltságot sejthetünk: fel akarták venni a versenyt olyan úttörő márkákkal, mint a Black Opal Beauty, a Fenty Beauty és a Makeup For Ever, amelyek a piaci rést megtalálva és keresletet kiszolgálva gondoskodnak a sötétebb bőrtónusokról az iparágban. Sajnos ezek a márkák itthon nem találhatók meg. A Rimmel, az Estée Lauder, a MAC, a NYX, a Dior és hasonló prémium árkategóriás márkák itthon is értékesítik a bézs ötven árnyalatát, aki pedig elérhetőbb áron szeretne a sötétebb bőrtónusához illő alapozót találni, az fehér köpenybe bújva saját kozmetikai termékének gyártásába kezdhet különböző árnyalatú alapozók összekeverésével kísérletezve.

forrás: Photo by Oladimeji Odunsi on Unsplash

A BLM mellett a közösségi média is kulcsfontosságú tényező a márkák sokszínűbbé válásában. Ugyan az Instagram és Snapchat szépségfilterének bőrfehérítő hatása nem segít az eurocentrikus szépségideál és kolorizmus megdöntésében, a közösségi média felületeket közvetlen csatornaként használó fogyasztók szépségipar felé megfogalmazott kritikái annál inkább.

Mi a helyzet itthon?

BLM hatása nemzetközi szinten látványosan tapasztalható, így a hazai márkák is törekszenek eleget tenni a társadalmi nyomásnak és időről-időre ázsiai, afroamerikai vagy roma modellek is visszaköszönnek ránk a címlapokról, hirdetésekről, kifutókról. A magyar Imaniként emlegetett szomáliai Kafiya Said Mahdi és a roma származású Farkas Franciska a legismertebb hazai BIPOC modellek. Bár a kolorizmust tekintve, a két modell közül az előbbi „viszi a színt” a szakmába. Mellettük fontos még megemlíteni Sirokai Diánát, aki roma származású plus size modellként már itthon is erősíti a testpozitív szemléletet, viszont sokat mondóan nem Magyarországon kezdte a szakmát, illetve a Romani Designt, akik szintén alkalmaznak roma származású nőket. A Visage modellügynökség tulajdonosát, Kajdi Csaba Cylát nemrég megkérdezték arról, miért nincsenek Magyarországon cigány modellek. Válaszában a színvak-érvet gyakorolva azt mondja, ő nem tesz különbséget bőrszín vagy származás alapján, de végül hozzáteszi: amit a társadalom nagy része nem tart szépnek, az nem eladható, nem lehet kereskedelmi tevékenységként értékesíteni. Így néha előfordul, hogy törekvések ellenére az itthoni helyzetet és magyar társadalmi elvárásokat is figyelembe véve nem minden márka erősíti tudatosan diverzitást. Mindig van hova fejlődni: a cél, hogy a „BIPOC modelleket nyomokban tartalmazhat” elv helyett következetes, folyamatos változtatások és elköteleződés történjen a diverzitást és inkluzivitás elősegítése érdekében.

Nem csk a bőrszín, de a testalkat is megkülönböztet minket, és ez így van rendjén!

Bezár

Bezár, vissza a cikkhez

Kép betöltése

A galéria folytatódik, lapozz tovább →

Hirdetés

Galéria

A cikk eredetileg a JOY 22/01-es lapszámában jelent meg A bézs 50 árnyalata – Melyik értékesebb a piacon? címmel.

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!