A nap cikke

8 dolog, ami nagyon menő volt 10 éve - ma pedig már csak a fejünket fogjuk, ha eszünkbe jutnak

Mintha csak tegnap lett volna, hogy megismerkedtél az internettel és a közösségi médiával, igaz? Hát, el kell, hogy keserítsünk, ez már valószínűleg 10 éve volt!

Házi ketchup: annyi idő elkészíteni, mint megvenni – csak sokkal finomabb

ketchup,házi ketchup,recept
Nóri Nóri
Facebook
Viber
Twitter
Google+
Pinterest
Előfizetek
Léteznek olyan készen kapható élelmiszerek, fűszerkeverékek és ilyen-olyan mártások, amiket rendszerint beteszünk a kosarunkba, miközben pofonegyszerűen elkészíthetők lennének és így nem csak, hogy sokkal finomabbak, de jóval egészségesebbek is lehetnek, mint bolti társaik.

Nemrég kipróbáltam a zabtej házi verzióját, de volt, hogy ázsiai zacskós levessel próbálkoztam, sőt olyan is, hogy ennél is tovább mentem és összedobtam a híres mekis pite otthoni változatát. Nem túlzok egyik esetében sem, amikor azt mondom, hogy összedobtam őket, hiszen ha tudnád, hogy ezek kivitelezése nagyjából annyi időt vesz igénybe, mintha leugranál értük a boltba vagy egy gyorsétterembe, akkor lehet, hogy már te is csak a magad által előállított verziójukat fogyasztanád.

A napokban úgy döntöttem, hogy – a szezont kihasználva – teszek egy kísérletet a házi ketchup előállítására is. Így beleástam magam a témába és a számomra legszimpatikusabb receptet kiválasztva, majd kissé módosítva, elkészítettem életem első paradicsomszószát, amiből már most bánom, hogy végül nem készítettem nagyobb mennyiséget.

ketchup,házi ketchup,recept
forrás: Nóri/Éva magazin
A házi ketchup receptjét a galériára kattintva találod!

Leveskocka házilag: adalékanyagmentes, évekre elég és alig félóra alatt kész

KÉSZÍTS

Nem érdekel
Elolvasom

Így készül a házi ketchup

Nem igényel túl sok hozzávalót, eszközt és energiát és elképesztően intenzív paradicsomos íze van, amit olyan fűszerekkel turbózhatsz fel, amivel csak szeretnéd. A cukor és egy kis ecet hozzáadása ugyan kötelező elemei a ketchupnak, de onnantól úgy variálod, ahogyan csak szeretnéd. Mehet bele bors, fokhagyma, hagyma, babérlevél, fahéj – ahogyan az én verzióm is készült, de megbolondíthatod még chilivel, szegfűszeggel és más egyéb számodra kedves fűszerrel is.

Ha szívesen tennél vele te is egy próbát, vagy csak kíváncsi vagy, kattints a galériára, ahol lépésről lépésre bemutatom, hogyan is készül a házi ketchup – szerintem.

Galéria / 5 kép

Házi ketchup lépésről lépésre

Megnézem a galériát

Ha jót akarsz magadnak, ezt a fokhagymásvaj-receptet te is elkészíted!

KÉSZÍTS

Nem érdekel
Elolvasom

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.
Nice job!
Imádom!
Tovább olvasok
A csodakutya: Mindenki imádja a félkilós kutyust, aki túlélte, hogy kiesett egy repülő sólyom csőréből

Gyakran a legkisebb, legtörékenyebb testben lakozik a legnagyobb küzdőszellem.

A kérdés, ami lázban tartja az internetezőket: te hogyan rajzolsz X-et?

Az idei év első Twitteres vitája megosztja a felhasználókat, és egyúttal bebizonyította azt is, hogy nincs két ugyanolyan ember a világon.

Az izmaid is hálásak lesznek: illóolajok, amik segítenek ellazulni

Télen lényegesen több időt töltünk a lakásban a szabad levegő helyett, így érdemes minél stresszmentesebbé, nyugtatóbbá varázsolni otthonunkat. A következő illóolajok ebben rengeteget segítenek!

A 13 Reasons Why főszereplője vörösre festette haját - Igazán érdekes lett a végeredmény

A 22 éves színésznő nagy átalakuláson ment keresztül, és a végeredményt Instagramos követőinek is megmutatta.

Betegségéről vallott Katalin hercegné testvére

Katalin hercegné testvére, James egy őszinte cikkben számolt be kínzó betegségéről.

Brad Pitt új barátnője és exe: Charlize Theron és Angelina Jolie viszálya már évek óta tart

Hollywoodban vannak nagy barátságok és nagy ellenségeskedések is, Angelina Jolie és Charlize Theron kapcsolata pedig az utóbbiba tartozik.

Jennifer Lopez megmutatta, smink nélkül is nehézbombázó

A latin díva a nap minden szakában elképesztően jól néz ki, mindegy, hogy mit visel, vagy épp, hogy van-e rajta smink.

10+1 híres nő, akik 40 éves koruk után (is) szültek gyermeket

Hollywoodban nagyon sok híresség dönt a későbbi gyerekvállalás miatt, hiszen sokan a karrierjüket helyezik előtérbe. Az alábbi sztárok mind vállaltak még gyermeket 40 felett.

Megszületett Kiss Ramóna és Lékai Máté kisfia!

Nagy az öröm! Megszületett Kiss Ramóna és Lékai Máté kisfia, Noé.

Napi horoszkóp január 21.: az Ikrek nagy álmokat dédelgetnek, a Bakok végre megmutathatják, mire képesek

A hét első napján is izgalmas részleteket tudhatsz meg a horoszkópodból, hisz a csillagok ismét üzentek neked is!

A sok fotózás megváltoztatja, miként emlékszel a múltra

Te is mindent meg szeretnél örökíteni? A memóriád bánhatja!

Andy Vajna: „Igyekszem nem tudomást venni a rossz dolgokról.” - nagyinterjú

Életének 75. évében, hosszú betegség után hunyt el Andy Vaja, a nemzetközi filmipar sztárproducere, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos. A Playboy magazin így emlékezik meg róla.

Kaliforniában már csak mentett kutyákat árulhatnak az állatkereskedések

Az Egyesült Államokban éppúgy küzdenek a szaporítók és a gondatlan állattartók ellen, mint nálunk, Magyarországon.

Meghalt Boo, a világ legcukibb kutyája

12 éves korában meghalt Boo, a pomerániai törpespicc, akit a világ legcukibb kutyájaként ismertek az emberek.

8 dolog, ami nagyon menő volt 10 éve - ma pedig már csak a fejünket fogjuk, ha eszünkbe jutnak

Mintha csak tegnap lett volna, hogy megismerkedtél az internettel és a közösségi médiával, igaz? Hát, el kell, hogy keserítsünk, ez már valószínűleg 10 éve volt!

Új szerelem van születőben? Brad Pittet Charlize Theronnal hozták hírbe

Brad Pitt két éve vált el Angelina Jolie-tól, de most úgy tűnik, új párt talált magának.

6 idézet, amit csak azok értenek, akiknek van testvérük

Az egyik legjobb dolog a világon, ha van egy olyan ember az életedben, akire mindig számíthatsz - például a testvéred.

Filmek, amik átlépték az egy milliárdos bevételt - Mindössze 37 film mondhatja el ezt magáról

Jason Momoa új filmje óriási összeget hozott a házhoz, ezzel pedig felkerült az Aquaman azon filmek listájára, amelyek 1 milliárd feletti bevétellel büszkélkedhetnek. De vajon milyen mozik tartoznak ebbe a szűk körbe?

Napi horoszkóp január 20.: a Vízöntők racionalitásukról híresek, a Halak másokat szeretnének boldoggá tenni

A hét utolsó napján is érdemes a horoszkópod elolvasni, izgalmas részleteket rejtenek ugyanis az egyes csillagjegyek!

Hónapok után először nyitotta ki szemét a sérült kóbor cica: mindenkit lenyűgözött a szépségével

Hosszú időn keresztül élt egyedül, éhesen, látása nélkül egy kiscica. Amikor viszont megfelelő kezek közé került, nagyon különleges dolog derült ki róla.

Ne maradj le a JOY-napokról! Kapd kézhez elsőként a JOY magazin következő három lapszámát – köztünk a kuponos magazint!

Csak 1495 Ft

A kereséshez kezdj el gépelni!
Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem