1
/
9
forrás: Getty Images
Ralph Lauren
A divattervezőnek nem egyszer kellett már bocsánatot kérnie azért, mert rasszista módon nyilvánult meg kollekcióiban. Az amerikai őslakosokat például többször is megsértette azzal, hogy nem megfelelő módon használta a tollas indián fejdíszt és a sastollat. 2014-ben pedig tovább fokozta a dolgot, amikor egy ünnepi kampányában úgy döntött, hogy régi fotókat használ fel jól öltözött, ám már rég elhunyt indián férfiakról saját darabjai népszerűsítésére. Nos, nem jött be a dolog, így sűrű bocsánatkérések közepette mindenhonnan eltávolították a képeket. Ralph Lauren sokak szerint még mindig nem érti azt, hogy az őslakosoknak miket kellett átélniük a történelem során, és ideje lenne végre túllépnie azon, hogy sztereotipizálja őket.

Életmód
2024. május 5.
Életmód
2024. május 5.
A kutyák 6 tipikus alvópóza és jelentésük: a tiédnek melyik a kedvence?
Kinek ne lenne jó néhány fotóalbumra elegendő fényképe arról, hogyan alszik négylábú kedvence? Bizonyára te is ámulva csodálod kutyádat, amikor álomba szenderül, hiszen ilyenkor talán a legédesebb. A te kedvenced hogyan szokott aludni? Kis briósba gömbölyödik vagy annyira elnyúlik az ágyon, hogy neked már nem is jut hely? Mutatjuk, melyik pozíció mit jelent!
Sztárok
2024. május 5.
Önismeret
2024. május 5.
Életmód
2024. május 5.
Szerelem
2024. május 5.
3 szexpóz, ami a pasik szerint messze a legrosszabb – És 3, ami szerintük a legjobb
Nagy tévedés abban a hitben élni, hogy a férfiak mindenféle módon és pózban szereti magukévá tenni a nőket, ugyanis náluk is vannak olyan pozitúrák, amelyek ha nem is tiltólistásak, szeretik őket mellőzni az együttlétek alkalmával.