3
/
6
forrás: ABC Photo Archives/Disney General Entertainment Content via Getty Images
Ezt követően aztán 18 évig Allen Ludden felesége volt. Még akkor találkoztak, amikor egy televíziós vetélkedőben szerepelt a színésznő, és bár a férfi kétszer is megkérte a kezét, ő nemet mondott. Egészen 1963-ig így volt ez, ám akkor valami megváltozott.
"Egy teljes évet töltöttem el, vesztegettem el, amit Allennel együtt tölthettünk volna, miközben azt mondogattam, 'nem, nem megyek hozzá. Nem, nem hagyom itt Kaliforniát. Nem, nem költözöm New Yorkba.' Egy évet veszítettem el így, de szerencsére kitartottunk. Végül megtettük." A színésznő férje, Allen 1981-ben hunyt el rákban, Betty White pedig nagyon megbánta, hogy nem mondott igent előbb szerelmének, hiszen mai napig ezt a 18 éve tartja élete legszebb időszakának. Azóta sem jutott eszébe, hogy ismét megházasodjon:
"Ha egyszer már tiéd volt a legjobb, kinek kell a többi?"

Sztárok
2024. május 13.
Életmód
2024. május 13.
Életmód
2024. május 13.
6 különleges, ám kevésbé ismert gyümölcs, mely rendkívül jótékony hatással lehet szervezetedre
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!