3
/
7
Chris Hemsworth
Amikor 2009-ben a Star Trek egyik színésze lett, Chris Hemsworth azt gondolta, végre megérkezett Hollywoodba. Azonban az ezt követő két év messze nem volt számára olyan sikeres, mint szerette volna. Elmondása szerint azért is akart ebben a szakmában dolgozni, hogy elég pénzt keressen ahhoz, hogy kifizesse szülei hiteleit, ám egyre stresszesebb lett a folyamatos elutasítások miatt. Két éven át egyáltalán nem tudott megcsípni egyetlen filmszerepet sem, és olyannyira magába zuhant, hogy eldöntötte, visszaköltözik Ausztráliába. Még egyetlen castingnak adott esélyt, ez pedig a Ház az erdő mélyén volt, amiben végre ő kapta meg a munkát. Ezután felkeltette a filmesek érdeklődését, és hamarosan már Thorként tért vissza a képernyőre!

Életmód
2024. május 5.
Életmód
2024. május 5.
A kutyák 6 tipikus alvópóza és jelentésük: a tiédnek melyik a kedvence?
Kinek ne lenne jó néhány fotóalbumra elegendő fényképe arról, hogyan alszik négylábú kedvence? Bizonyára te is ámulva csodálod kutyádat, amikor álomba szenderül, hiszen ilyenkor talán a legédesebb. A te kedvenced hogyan szokott aludni? Kis briósba gömbölyödik vagy annyira elnyúlik az ágyon, hogy neked már nem is jut hely? Mutatjuk, melyik pozíció mit jelent!
Sztárok
2024. május 5.
Önismeret
2024. május 5.
Életmód
2024. május 5.
Szerelem
2024. május 5.
3 szexpóz, ami a pasik szerint messze a legrosszabb – És 3, ami szerintük a legjobb
Nagy tévedés abban a hitben élni, hogy a férfiak mindenféle módon és pózban szereti magukévá tenni a nőket, ugyanis náluk is vannak olyan pozitúrák, amelyek ha nem is tiltólistásak, szeretik őket mellőzni az együttlétek alkalmával.