A sorozat bemutatója előtt Courteney Cox volt a legismertebb név a hat főszereplő közül, a Jóbarátok végére azonban Jennifer Aniston egyértelműen túlnőtt rajta. Közte és Jennifer között viszont sosem volt nyoma rivalizálásnak, sőt a mai napig barátnők, közös bulik és nyaralások tarkítják életüket. Az érdekes ebben a történetben az, hogy Courteney-nak eredetileg Rachel szerepét szánták, ám ő maga kérte a producereket, hogy inkább a karakteresebb Monicát játszhassa. Hogy hogyan alakult volna a karrierje, ha marad Rachelnél, azt már sosem fogjuk megtudni, de Courteney nem is bánja, hogy végül így lett, hisz bevallása szerint számos dolgot megtanított neki ez a karakter. Mondjuk takarítani azóta sem szeret jobban. A választása visszatekintve viszont sokkal inkább tűnik sorsszerűnek, ugyanis Courteney és Monica egészen hasonló életutat jártak be. Az már a legelső részekből kiderült, hogy Monica nagyon családcentrikus személyiség, pont ezért volt olyan szomorú, mikor kiderült, hogy nem lehet saját gyermeke. Ilyen kételyek között a sztár is sokáig szenvedett, évekig próbálkozott akkori férjével, David Arquette-tel a gyerekvállalással, ám többször elvetélt – érthető, hogy a színésznő a mai napig sem idézi fel szívesen ezt az időszakot. Egy alkalommal viszont elárulta, hogy magánélete pont akkor volt a legnagyobb mélyrepülésben, mikor a sorozatban Rachel kislánya, Emma megszületett, számára pedig színészt próbáló feladat volt eljátszani a boldogságot ezekben a jelenetekben. Kitartása viszont nem volt hiábavaló, végül 15 éve megszületett szeme fénye, Coco: „Nem kétséges, hogy az anyaság a legjobb dolog az életemben. Ez az egyetlen, ami igazán számít”. Valami másban viszont nem volt ilyen okos. Courteney a Jóbarátok után merőben más kihívásokra vágyott, ám a zseniális alakítások helyett a plasztikai beavatkozásaival került a címlapokra. Nagy hiba volt ez, ma már ő is tudja: „Nehéz azzal megbékélni, mikor minden rólad készült fotó láttán azt gondolod: »Istenem, szörnyen nézek ki.« Hát ezért vállaltam be pár dolgot, amit mára nagyon megbántam. A szerencsém egyedül az, hogy ezeknek a beavatkozásoknak a nyoma idővel eltűnik. Mert valljuk be, volt pár év, mikor nem festettem valami jól, de ma már tudom, hogy a plasztikai sebészet nem a barátom” – nyilatkozta egy interjúban a színésznő.
A kutyák 6 tipikus alvópóza és jelentésük: a tiédnek melyik a kedvence?
Kinek ne lenne jó néhány fotóalbumra elegendő fényképe arról, hogyan alszik négylábú kedvence? Bizonyára te is ámulva csodálod kutyádat, amikor álomba szenderül, hiszen ilyenkor talán a legédesebb. A te kedvenced hogyan szokott aludni? Kis briósba gömbölyödik vagy annyira elnyúlik az ágyon, hogy neked már nem is jut hely? Mutatjuk, melyik pozíció mit jelent!
3 szexpóz, ami a pasik szerint messze a legrosszabb – És 3, ami szerintük a legjobb
Nagy tévedés abban a hitben élni, hogy a férfiak mindenféle módon és pózban szereti magukévá tenni a nőket, ugyanis náluk is vannak olyan pozitúrák, amelyek ha nem is tiltólistásak, szeretik őket mellőzni az együttlétek alkalmával.