5
/
5
forrás: gettyimages
Billie Eilish
A mostani fiatal generáció legnagyobb csillaga, minden kétséget kizáróan Billie Eilish, aki egy teljesen új korszakot hozott el a zenei stílusával és a megjelenésével. Az énekesnő majdnem minden egyes interjúban, - ahol megkérdezték, hogy miért takarja a testét bő, illetve unisex ruhákkal - azt mondta, hogy sosem akarta, hogy valaha is az alakja határozza meg a karrierjét. „Azt hordok, amit szeretnék. Persze, ezt sokan úgy értelmezik, hogy elutasítom, hogy szexualizáljanak a megjelenésem miatt vagy nem akarok sztereotípiáknak megfelelő nőként kinézni.” Ezt később meg is erősítette. Azóta pedig nemcsak a saját generációja, hanem a nála jóval idősebb hírességek is példaképként tekintenek rá és arra, amit a stílusával üzenni akar a világnak.

Sztárok
2024. május 13.
Életmód
2024. május 13.
Életmód
2024. május 13.
6 különleges, ám kevésbé ismert gyümölcs, mely rendkívül jótékony hatással lehet szervezetedre
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!