„Furcsa dolog a televízió – jegyzi meg Matt LeBlanc. – Látsz egy karaktert oly sokféle helyzetben, oly sok éven át, és azt hiszed, mindent tudsz erről az emberről.” Ha valaki, ő már csak tudja, hisz 12 éven át alakította Joey Tribbianit, és talán ő az egyetlen a színészek közül, aki soha nem is akarta bizonygatni, hogy ő nem Joey. Nem akarta kitörölni a múltjából, nem bánta meg, nem akarta túlszárnyalni, sőt bóknak veszi, és valahol a mai napig szórakoztatja, mikor összemossák szerepével: „Mindig vicces, ha azt hiszik, Joey és én egy és ugyanazok vagyunk. Kevésbé elővigyázatosak így velem az emberek, mert azt hiszik, hülye vagyok. Kedvesen és lassan beszélnek hozzám” – mesélte egy interjúban nevetve, majd hozzátette, ha úgy van, ő erre szívesen rá is játszik, ha az emberek Joey-t akarják, megkapják. Többet is kaptak belőle, hisz a szereplők közül Matt volt az egyetlen, aki önálló sorozatot is kapott, ami bár nem volt annyira sikeres, mint a Jóbarátok, de teljes bukásnak sem lehetett nevezni. Azóta az 5 évaddal büszkélkedő Sikersorozat is a háta mögött van, amiért Golden Globe-díjat kapott, a most futó Jóapátokról nem is beszélve, melynek a 4. évadát is megrendelte a CBS, és Matt nemcsak főszereplője, de vezető producere is a produkciónak. Nem is kérdés, hogy Joey megadta a vágyott biztonságot neki. Karakteréhez hasonlóan rengeteg kudarccal indult a karrierje, és tudva azt, hogy mielőtt bekerült a sorozatba, annyira le volt égve, hogy mindössze 11 dollár volt a zsebében, az utolsó évadra pedig 1 millió dollár volt a gázsija epizódonként, ez aztán tényleg siker. Matt elmondása szerint első fizetéséből megvendégelte magát egy jó vacsorára, az életet pedig azóta is nagykanállal habzsolja. Ő már megcsinálta magának, amit meg akart, távlati tervei között pedig már nem sok dolog szerepel, ami a munkát illeti: „Inkább előbb szeretnék visszavonulni, mint később, mert őszintén szólva nem akarok csinálni semmit. Ezt akarom csinálni. Semmit. Semmit! Egy nagy nullát” – nyilatkozta egy interjúban, vitatkozni pedig nemigen lehet vele, hisz ezzel még jó páran vannak így a világban, de azért reméljük, néhány éven át még nevettet minket.
Csökkenti a migrént, és a fogyókúrát is támogatja ez az étrend: elképesztő jótékony hatásai vannak
Egyre több étrend válik népszerűvé, köszönhetően az interneten megosztható tapasztalatoknak, és a kutatási eredményeknek. Az egyik legnépszerűbb étrend, vélhetően a számtalan jótékony hatása folytán, a növényi alapú étrend. Ugyanis nem csupán koleszterincsökkentő, gyulladáscsökkentő és környezetbarát, de még a fogyásunkat is serkenti. Sőt, egy friss kutatás még arra a megállapításra is jutott, hogy képes felvenni a harcot a kínzó migrénnel szemben.
A kutyák 6 tipikus alvópóza és jelentésük: a tiédnek melyik a kedvence?
Kinek ne lenne jó néhány fotóalbumra elegendő fényképe arról, hogyan alszik négylábú kedvence? Bizonyára te is ámulva csodálod kutyádat, amikor álomba szenderül, hiszen ilyenkor talán a legédesebb. A te kedvenced hogyan szokott aludni? Kis briósba gömbölyödik vagy annyira elnyúlik az ágyon, hogy neked már nem is jut hely? Mutatjuk, melyik pozíció mit jelent!
6 étel, amiben a legnagyobb eséllyel bukkan fel ez a rendkívül káros anyag: próbáld minimalizálni a fogyasztásukat
Sokan nem tudják, de bizony a csomagolt élelmiszerekben is igencsak jelentős kockázat van. Ugyanis nemrégiben kutatás készült arról, hogy a csomagolt élelmiszerekben található mikroműanyag jelentősen növeli a szívroham és az agyvérzés kockázatát. Nézzük is, mely ételekben van a legtöbb ilyen jellegű káros anyag, melyeket érdemes lenne kerülni.