„Ezzel fejeztem ki a szégyenemet. Szégyelltem magam, a testem. Időnként annyira elhatalmasodtak rajtam az érzelmek, hogy tehetetlen voltam” – magyarázta még régebben Demi, hogy miért alakultak ki nála étkezési zavarok és az önvagdosás szokása a depressziója következtében. Az énekes–színésznő még dokumentumfilmet is készített a saját mentális problémáiról 'Beyond Silence' címmel. Korábban is többször járt rehabilitációs klinikákon, hogy kiszabaduljon a drogfüggőségből, és már évek óta tiszta volt, amikor 2018 nyarán közreadta Sober című dalát, amelyben nem rejtette véka alá, hogy visszaesett. Alig egy hónappal később túladagolással szállították kórházba, és azóta is rehabon van.
Csökkenti a migrént, és a fogyókúrát is támogatja ez az étrend: elképesztő jótékony hatásai vannak
Egyre több étrend válik népszerűvé, köszönhetően az interneten megosztható tapasztalatoknak, és a kutatási eredményeknek. Az egyik legnépszerűbb étrend, vélhetően a számtalan jótékony hatása folytán, a növényi alapú étrend. Ugyanis nem csupán koleszterincsökkentő, gyulladáscsökkentő és környezetbarát, de még a fogyásunkat is serkenti. Sőt, egy friss kutatás még arra a megállapításra is jutott, hogy képes felvenni a harcot a kínzó migrénnel szemben.
A kutyák 6 tipikus alvópóza és jelentésük: a tiédnek melyik a kedvence?
Kinek ne lenne jó néhány fotóalbumra elegendő fényképe arról, hogyan alszik négylábú kedvence? Bizonyára te is ámulva csodálod kutyádat, amikor álomba szenderül, hiszen ilyenkor talán a legédesebb. A te kedvenced hogyan szokott aludni? Kis briósba gömbölyödik vagy annyira elnyúlik az ágyon, hogy neked már nem is jut hely? Mutatjuk, melyik pozíció mit jelent!
3 szexpóz, ami a pasik szerint messze a legrosszabb – És 3, ami szerintük a legjobb
Nagy tévedés abban a hitben élni, hogy a férfiak mindenféle módon és pózban szereti magukévá tenni a nőket, ugyanis náluk is vannak olyan pozitúrák, amelyek ha nem is tiltólistásak, szeretik őket mellőzni az együttlétek alkalmával.
6 étel, amiben a legnagyobb eséllyel bukkan fel ez a rendkívül káros anyag: próbáld minimalizálni a fogyasztásukat
Sokan nem tudják, de bizony a csomagolt élelmiszerekben is igencsak jelentős kockázat van. Ugyanis nemrégiben kutatás készült arról, hogy a csomagolt élelmiszerekben található mikroműanyag jelentősen növeli a szívroham és az agyvérzés kockázatát. Nézzük is, mely ételekben van a legtöbb ilyen jellegű káros anyag, melyeket érdemes lenne kerülni.