Fitteskedjünk
4 tipp, hogy ne gyűrjenek maguk alá a negatív hírek mostanság

Ma reggel ismét azon kaptam magam, hogy hírportálról hírportálra kattintgatok, mint egy megszállott; az ukrajnai helyzet friss fejleményeit böngészve. Pedig az elmúlt napok tapasztalataiból kiindulva pontosan tudom, hogy nem lenne szabad. Nekem legalábbis biztosan. Illetve csak nagyon módjával; ez az amit néhány nap után meg is fogadtam; azóta, hogy háború dúl a szomszédunkban. Amiről azt hittük, hogy biztosan nem történhet meg, megtörtént. Amiben bíztunk, hogy akkor legalább nem tart sokáig; idestova második hete zajlik és hogy mikor lesz vége, azt hozzáértők is csak találgatni tudják.
Hogy jutottunk idáig? Mi lesz velünk? Mi lesz a gyerekekkel? Hogyan beszélgessek erről a 9 és a 15 évessel?
- jönnek föl rendre a kérdéseim.Ami viszont majdnem biztos, hogy mindenki szorong. Persze az, hogy ki mennyire és hogy milyen mértékben képes uralkodni rajta; az már egy másik dolog. Különbözőek vagyunk, ez pedig a megküzdési stratégiáinkban is megmutatkozik. Míg az egyikünknek könnyebben megy, hogy ideig-óráig félretegye, kordában tartsa a félelmeit, a másikunknak kevésbé. Azt hiszem, én – gyakorló pánikbetegként – az utóbbiak táborába tartozom. Hogy mivel próbálkozom, hogy relatíve normális mederbe tereljem a gondolataimat, ha már nagyon besokallok? Csoda módszert sajnos nem tudok; de ezek a látszólag apró dolgok is rengeteget számítanak; nekem legalábbis. A galériában megosztom veled, mik ezek.
4 tipp, ami nekem segít a szorongás csökkentésében
Hogy tetszett a cikk?
június 5
Napi horoszkóp június 5.: a Szüzek kiállnak magukért, a Skorpiók nagy projektbe kezdenek
A csillagok a hét első napjára is üzentek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
A nagy bikinikalauz: 10 fürdőruhatrend, ami 2023 nyarán tarol a strandokon
A fürdőruhatrendek idén is tökéletesen igazodnak a nők egyre növekvő és egyre nagyobb kínálatra szomjazó igényeihez.
Négy komoly tabusértés, ha először kerültök ágyba
Izgatottan várjuk a harmadik (első? tizedik?) randit követő pillanatokat. Milyen szép is kéz a kézben felosonni egyikünk lakására, szép poharakba tölteni a vörösbort, meggyújtani a gyertyákat, romantikus zenére tenni tűt a lemezjátszón… pardon, youtube-on belőni azt, hogy When you say nothing at all. Az Évamagazin.hu cikke.
Heti horoszkóp június 5-11.: a Bikáknak érdemes a pihenésre is időt szánniuk, a Rákok a szervezettség hívei
A csillagok az előtted álló hétre is tartogatnak bőven izgalmakat, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!
Napi horoszkóp június 4.: a Kosoknak kellemes meglepetésben lehet részük, az Oroszlánok karnyújtásnyira vannak a céljuk elérésétől
A csillagok mára is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
Christina Aguilera egy új körömtrendet indított útjára: hódít a női szeméremtest manikűr
Kíváncsiak vagyunk, hogy Christina Aguilera új kedvenc körömtrendje, a vagina manikűr mennyi időn belül pörög ki a köztudatból...