A 27 éves Zendaya tavaly december óta egy a ’90-es évek szupermodelljei által ihletett frizurát visel, ami a „bouncy bob” fantázianevet viseli. Ez a vállig érő, kissé hullámos, dús frizura fantasztikusan jól áll neki, különösen azért, mert nagyon okosan olyan meleg árnyalatokat választott, mint az aranybarna és a karamell, amik csodálatosan passzolnak bőre árnyalatához és szeméhez. Ez a hajviselet nagyjából állandó volt nála, csak 2023 nyarán, a Coachella fesztivál idején szakított vele egy időre, ekkor hosszú, göndör póthajat rakatott fel. Most pedig Instagramon mutatta meg, mit újított be az őszre!
Zendaya az új frizurájával két trendet pipált ki egyszerre
Zendaya nemrég, egészen pontosan szeptember 1-jén ünnepelte a születésnapját, talán ezért is érezte úgy, ideje egy kicsit bolondítania a fürtjein. A közösségi oldalán közzétett sztorijában jól látszik, a haja jól megnőtt, a színe pedig nem aranybarna és karamell, sokkal inkább eszpresszó barna. Ezt a frizurát éppen ezért angol nyelvterületen szokás „espresso brunette bob-nak” nevezni. Ez a stílus a ’60-as években volt menő, de egyszerűen szuperül áll a fiatal énekesnő-színésznőnek, az tuti! A tincsei most jóval sötétebbek a korábbinál, ám ez nem rossz, hiszen ez az árnyalat természetességet, eleganciát kölcsönöz neki. Hogy mi volt a váltás oka? Ő maga egyszerűen csak így fogalmazta meg:
„Szükség volt egy kis felfrissülésre!”
A szupersztár egyébként ezzel az egy frizurával egyszerre két most hódító trendet pipált ki, szakemberek előre megjósolták, hogy a bobok 2023 őszének legimádottabb frizurái lesznek, a különféle színárnyalatok közül pedig a csokoládébarna lesz a lista első helyezettje. Nem Zendaya az egyetlen híresség, aki a bobra esküszik, Hailey Bieber, Kim Kardashian és Halsey szintén ezért van oda manapság.
Tom Holland kedvese, Zendaya jelenleg két filmen dolgozik, az egyik a Challengers című romantikus dráma, amiben elvileg lesz egy „édeshármas” jelenete, a másik pedig a Dűne folytatása.
Ha vékonyszálú a hajad, itt a megoldás:
Galéria / 5 kép
A legjobb frizurák vékonyszálú hajra
Megnézem a galériát
Bezár, vissza a cikkhez
Kép betöltése
A galéria folytatódik, lapozz tovább →
Ha 1-2 napot kihúznál még hajmosás nélkül:
Galéria / 12 kép
12 frizuratipp, ami segít elrejteni zsíros tincseidet
Megnézem a galériát