Vagy coming outolj, vagy ne hordj szoknyát, Harry! Vádolhatjuk-e queerbaitinggel a sztárokat?

Miközben fiatalok százezrei rajonganak érte és a nemzetközi sajtó a melegjogi mozgalom arcaként ünnepli, egyre többen támadják a saját coming outját elutasító és láthatóan csak nőkkel randizó sztárt azzal, hogy a nyilvános élete valójában egy hatalmas átverés, és amit művel, az pofátlan queerbaiting.

A pofátlan szó nem szorul magyarázatra, de a queerbaiting (magyarul: „melegcsali”) talán igen. A kifejezést a 2010-es évek óta használják főleg az online kulturális diszkurzus résztvevői (köztük is a fandomok tagjai, magyarul a rajongók), és eredetileg azokra a fiktív történetekre alkalmazták, amelyekben az írók és/vagy producerek szándékosan utalnak az azonos nemű szereplők közötti romantikus kapcsolatokra, és ahol ezek a kapcsolatok sosem teljesednek be, ahogy arra sem derül fény, hogy a szereplők egyáltalán queerek-e. Klasszikus queerbaiting-példák a Sherlock, az Odaát és a Supergirl című sorozatok, amelyekben évadokon át húzták-húzták a mézesmadzagot a meleg/leszbikus románcot váró nézők előtt, akik végül nem kaptak mást, mint heteró happyendeket. Tapasztalt Sherlock-fanként mondom: hatalmas csalódás volt, amikor Watson megnősült. Mintha nem csak átvertek, de ki is nevettek volna naiv, meleg nézőként, azt sugallva: mégis, mit képzeltél? De ezt majd megbeszélem a terapeutámmal.

forrás: Photo by Elyssa Fahndrich on Unsplash

Vigyázat, csalok!

Hozzá kell tenni: a queerbaiting jelenség nem összetévesztendő a „shippinggel”, amikor rajongók képzelnek el a történetben meg nem jelenő kapcsolatokat olyanok között, akiket szívesen összeboronálnának (ilyen volt például a Harry-Hermione, Harry-Draco, vagy a nem túl jó ízlésre valló a Harry-Piton fantázia páros). A queerbaiting nem odaképzelt kapcsolatokat jelent, itt szándékos, rendszeresen feltűnő utalásokról van szó, amelyek gyakran már a filmelőzetesekben és a premier előtti kommunikációban is feltűnnek (lásd: a Pixar Luca című filmjét vagy a Thor: Szerelem és mennydörgést, amelyekre rengeteg LMBTQ+ ember azért ült be a moziba, mert bekapták a csalit), hogy aztán ne kapjanak semmit. Ez a marketingfogás azért olyan népszerű, mert miközben a készítők látszólag nyitnak az LMBTQ+ emberek felé és költésre ösztönzik azokat is, akik szívesen néznek LMBTQ+ témájú filmeket, azzal, hogy nem történik több kétértelmű utalásoknál, mégsem riasztják el a dominánsan homofób közönséget. A készítőknek nem kell ténylegesen bevállalniuk a heteronormativitást kikezdő tartalmat és nem kell kiállniuk kisebbségi csoportok mellett, de közben mégis nyerészkednek a queereken. Mindent összevetve a queerbaiting csalás, emellett pedig egy újabb alkalom, amikor hiányzik a valós képviselet, és amikor azt sugallják az írók: bocs, ez nem a ti filmetek/sorozatotok/könyvetek!

Kényszerített comig out

Ahogy az utóbbi években szép lassan elmosódott a határvonal a sztárok valódi élete és a brandje (azaz a piaci igényekhez igazított fikció) között (és erre is nagy hatással voltak a Jennerek meg a Kardashianok), úgy adaptálódtak a queerbaiting-viták a marketing-gépezetek által mozgatott celebekre és közéleti személyiségekre. Ami azt jelenti, hogy az utóbbi években ugyanaz a kritika éri a sztárokat, mint egykor a fiktív karaktereket, akik (mivel hús-vér emberek) ráadásul számon is kérhetők. Így történhetett, hogy a 18 éves Kit Connort, a Fülig beléd zúgtam című, ultrasikeres LMBTQ-sorozat főszereplőjét megrohamozták a rajongók Twitteren, követelve, hogy valljon színt: azért vett-e részt a londoni Pride-on, a sorozatbeli partnerével kézen fogva, mert a műsort reklámozta, vagy valóban meleg/biszexuális/pánszexuális. Miután a színész nem coming outolt, elindultak ellene a queerbaiting-vádak, több csalódott rajongó árulónak nevezte őt, amiért nem áll ki a közösség mellett és csak nyerészkedik a meleg rajongóin – Kit Connor pedig (aki, megismétlem: 18 éves) válaszul törölte magát a Twitterről és azt mondta, nem fog a nyilvánosság előtt beszélni a magánéletéről. De kapott már kritikát Ariana Grande, Rita Ora és Billie Eilish is, amiért néha azt sugallták, hogy biszexuálisok, anélkül, hogy konkréten coming outoltak volna – a legtöbb támadást azonban kétségkívül a momentán legmagasabb gázsival dolgozó férfi énekes, Harry Styles kapja.

A heteró queer megdicsőülése

A vele kapcsolatos vád röviden összefoglalva a következő: az énekes a profit kedvéért úgy öltözködik és viselkedik, mintha queer lenne, anélkül, hogy nyilvánosan az LMBTQ+ közösség tagjának vallaná magát, és ez elfogadhatatlan. Aggályosnak tartják, hogy befutott, gazdag, fehér, jóképű, nem-LMBTQ+ férfiként ő minden tét nélkül kanyaríthatja nyaka köré a lila boát a vörös szőnyegen és táncolhat pöttyös ruhában, kezében szivárványos zászlóval a színpadon, miközben az LMBTQ+ közösség tagjai ugyanezért nem hogy nem kapnak tapsot és elismerést az utcán, de gyakran szó szerint az életüket kockáztatják. Harry-t úttörő jelentőségű, a patriarchátust flittert hányó puskával leküzdő csillagként ünnepli a többségi társadalom, és ő az első, aki szólóban, férfi létére, női ruhában Vogue-címlapra került Amerikában. Billy Porter, A póz című sorozat főszereplője ennek kapcsán megjegyezte: Harry Styles tévesen lett egy olyan mozgalom arca, aminek ő maga nem is része, elvéve a porondot azoktól, akik valóban keményen harcolnak a jogaikért és akik egész életükben a méltóságuk elismeréséért küzdenek. Harry Styles úgy kapta meg a diverzitás bajnokának járó kupát, hogy mentesül a világ homofób és transzfób támadásaitól és élheti a kiváltságos heterók életét, és bár az összes szerelmes dalát nőkhöz írta, mégis azt nyilatkozhatja: „engem nem érdekelnek a címkék, nem hiszem, hogy fel kéne címkéznem magam, pláne nem nyilvánosan”. Sokan szeretik őt azért, mert nagyobb láthatóságot nyújt az LMBTQ-közösség számára, Insta-videókban segít coming outolni a rajongóinak és a vörös szőnyegen viselt strasszos fülbevalóival hozzájárul a társadalmunkat mérgező toxikus maszkulinitás lebontásához, de a probléma ezzel csak az, hogy ezt nagyon sok nyíltan LMBTQ+ sztár is megteszi nap mint nap anélkül, hogy feleennyi köszönetet kapna érte – például az imént említett Billy Porter, ahogy erre ő is rámutatott, nagyon helyesen.

Homokszemek a homofób gépezetben

Az igazi kérdés szerintem ebben a vitában nem az, hogy hol áll Harry a szexuális orientációs és nemi identitás skálán – mert ez az egész nem róla szól. A kérdés ennél mélyebb: a rendszerszintű elnyomáshoz és a marginalizált csoportokba tartozók eltörléséhez van köze, aminek vajmi kevés köze van adott sztárokhoz. A kérdés az, valóban beszélhetünk-e haladásról, ha az LMBTQ-narratíva középpontjában továbbra is heteroszexuális fehér ciszneműek állnak? A vita arra a kényelmetlen igazságra hívja fel a figyelmet, hogy a társadalmunk mégsem olyan elfogadó, mint ahogy azt önhitten szereti gondolni magáról. Ahogy arra többen rámutattak: a világ legünnepeltebb „queer” sztárjának queersége kizárólag a külsőségekben nyilvánul meg, de közben egy dolog tűnik csak biztosnak vele kapcsolatban – az, hogy a többségiek kiváltságos életét éli. Nem Harry volt az első híresség, aki születésekor férfinak nyilvánított személyként kifejezte a nemi nonkonformitását, gender fluiditását vagy nembinaritását – mégis ő az első, aki Vogue címlapra került ezzel, mégpedig azért, mert ő áll legközelebb ahhoz az ideálhoz, amit a mainstream társadalom elfogad: a hétköznapokban tradicionális férfiként öltözködik, nőkkel randizik (egy éve Olivia Wilde a barátnője, de járt Taylor Swifttel, Kendall Jennerrel és több Victoria’s Secret-modellel is), nőkről énekel, fehér és nem vallja magát az LMBTQ+ közösség tagjának. Harry nem annak ellenére népszerű „queer” sztár, hogy olykor kikacsint a közösség felé, miközben nyíltan nem áll be közéjük, hanem éppen ez az elhatárolódás az oka a hatalmas népszerűségének. Jól tudják ezt a menedzserek és a celebgyárak marketingmunkásai is, akik még ma is azt tanácsolják a sztár szerepbe lépő fiúknak és férfiaknak: a nyilvános énetek maradjon heteró és cisznemű! Kétértelmű utalásokkal, jól bevált, vagány, nonkonformista gesztusokkal szórakoztathatják vagy izgalomban tarthatják a közönséget, de azt nem éri meg kockáztatni, hogy elveszítsék azt a lányokból és nőkből álló rajongói bázist, aminek tagjai szívesen fantáziálnak arról, hogy akár lehetne is valami köztük és az adott férfisztár között. És persze számolni kell a homofób és transzfób rajongóktól jövő forrásokkal is, akiknek a boa meg a körömlakk még belefér a színpadon, elvégre a Kiss, az Aerosmith meg Demjén is ettől volt rock’n’roll, de a nyílt kiállás, vagy politikai küldetéstudat nem hoz elég pénzt a konyhára. Ha valakit hibáztatni támad kedvünk emiatt, akkor lássuk meg az igazi felelősöket: azokat, akik ennek ezt queer ideált részesítik előnyben, azaz a Vogue-ot, a popkultúrát, a többségi társadalmat vagy önmagunkat!

Ki hordhatja a szoknyát?

A vitában állást foglalni azért nehéz, mert a queerbaiting vádjait egyszerűen nem alkalmazhatjuk egy az egyben nyilvános szereplőkre. Míg fiktív alkotásokon számonkérhetjük, hogy a konzervatívabb piacra koncentrálva a queer reprezentáció megmarad a sejtetés, a furcsa pillantások és kétértelmű szavak szintjén, közéleti személyiségektől nem várhatjuk el, hogy a brandjük részének tekinthető nyilvános énjükön keresztül, amelyeket mi fogyasztóként ismerni vélünk (nagyjából olyan mélységgel, ahogy egy szappanopera szereplőjét ismerjük), kiteregessék a magánéletük részleteit, ha ők maguk erre nem állnak készen. Erről beszél például Otamere Guobadia író, gender szakértő is, hozzátéve: ha azt mondjuk, hogy léteznek bizonyos esztétikai és performatív jellegzetességek, amelyek kizárólag a queer identitásnak lehetnek a részei, azzal ironikus módon az LMBTQ+ mozgalmak eddig elért munkája ellen dolgozunk. Esszencialista gesztussal szigorú keretek közé helyezzük a különböző identitásokat, és közben figyelmen kívül hagyjuk, hogy egy személy nemi identitása, nemi önkifejezése és szexuális orientációja között semmi összefüggés nincs – tehát egy heteró, cisznemű férfi elvileg éppúgy viselkedhet és öltözködhet feminin módon, mint bármilyen LMBTQ+ személy, ez nem egy kultúra kisajátítása. Mert a queer ellenkultúra, bármilyen sok vér és verejték árán is gazdagodott bizonyos elemekkel az elmúlt évtizedekben, mondja Guodabia, nem lehet egy adott közösség kizárólagos tulajdona. Szomorú tény, hogy nem kaptunk elég elismerést azért, hogy a köztereken vállaltuk fel a nemi nonkonformitásunkat, gyakran erőszakos támadások árán, de a másik ember nemi önkifejezését (még ha az csak a vörös szőnyegre vagy a színpadra is korlátozódik) senki nem akadályozhatja, szabályozhatja, kérheti számon. Ezt a véleményt azzal egészíteném ki, hogy amennyiben mindezt egy több szempontból is kiváltságos sztár teszi nyilvánosan, többször játékosan utalva arra is, hogy „egy kicsit mindenki meleg” (ezek Harry Styles szavai), akkor felmerülhet a kérdés, vajon inkább segít vagy árt-e az LMBTQ+ közösségnek azzal, hogy azt demonstrálja: a queerséghez még mindig hozzátartozik az erős heteronormativitáshoz kapcsolódó sejtetés, titkolózás, bizonytalanság, és valóban ő-e a legalkalmasabb sztár, aki LMBTQ+ fiatalok százezreinek mintául szolgál. Csakhogy ez nem queerbaiting-kérdés, ez egyszerűen reprezentációs probléma.

Emily E. Roach, a The Journal of Fandom Studies című szakkönyv szerzője azt javasolja: ne nevezzük ezt queerbaitingnek és ne támogassuk, hogy a rajongói aktivizmus toxikus fordulatot vegyen azzal, hogy coming outra kényszerítünk közszereplőket, de közben ne tegyünk úgy sem, mintha nem jelentene problémát ez a jelenség. A popsztárok imázsépítésében létezik egy nagyon nehezen beazonosítható határvonal az anyagi haszonszerzés céljából történő, reprezentációs szempontból is retrogád „becsalogatás” és a queer identitások ünneplése között, ami pozitív, megerősítő hatással lehet az LMBTQ+ rajongókra, mondja, és ezt a határvonalat érdemes részleteiben elemezni. Mi pedig tegyük hozzá azt is: akik olyan LMBTQ+ sztároktól szeretnének erőt meríteni, akik önként és szívesen osztják meg a saját történetüket a nyilvánossággal, azok szerencsére egyre nagyobb és színesebb merítésből válogathatnak.

Ismered ezeket a queer divatikonokat?
Katt a galériára!

Bezár

Bezár, vissza a cikkhez

Kép betöltése

A galéria folytatódik, lapozz tovább →

Hirdetés

Galéria

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!