Promóciók
Szarvasbőgésen jártam, és ebből úgy fest, hogy éves rituálé lesz
Forrás: Getty Images/ Boris SV

Már sárguló, de azért még a nyár utolsó napjainak illúzióját fenntartó fák, egy mindentől eldugott helyszín, (na, jó, azért nem baj, ha van benzinkút, étterem vagy egy jó cukrászda a közelben), egy bántóan forróra fűtött dézsa, szürkület után pedig a párjukat ordítva elcsábítani kívánó szarvasok hangja - valahogy így képzeltem el egy alaposan kiválasztott dátumra eső szarvasbőgés programját. Alaposan kiválasztott, ugyanis ezek az állatok nem ordibálnak bele a világba csak úgy az év bármelyik szakában, szigorúan szeptember közepétől október elejéig tart a párzási időszak, amikor is nehezen utánozható, de kifejezetten szórakoztató hangon igyekeznek egy légyottra hívni a nőstényeket.

Csak úgy az erdőbe kimenni is izgalmas lehet, de az igazi természetközeli fíling főleg akkor kap el, ha az ember egy vadászházban tölti az éjszakát, hogy tényleg bármikor hallhassa a műsort. Na, de hol is lehet egyszerre a világ leglazulósabb hétvégéjét eltölteni, ahol szarvas is van, erdő is van, látnivaló is van nappalra, de azért vannak kellően eldugott, nem túl turista helyek?
Amíg gondolkozol, beteszem ide ezt a szarvast:
Viszonylag gyors googleözés után meglett az eredmény: Mátra. Sikerült levadászni azt a vadászházat Parádfürdőn, ami minden vágyamat beteljesítette, amit felsoroltam a kellően költőien giccsesre fogalmazott bevezetőmben. Szinte el sem akartam hinni.
Nem csak, hogy mindentől távol, de a központhoz mégis közel lehet elvonulni, de üvegezett szaunából lesheti az ember a természetet a Mátrai Faházban, egy nyílt erdőbe futó kert függőágyából hallgathatja, ahogy a fákról leeső makkok földet érnek, és pánikolhat be, hogy vajon ez most egy közeledő vadállat hangja-e, majd a gyorsan jött stresszt a függőágytól egy méterre elhelyezkedő óriási dézsafürdőben vezetheti le. Ott simán el lehet terülni órákra, és egész este hallani a közelben járó patások bőgését.

Na, de aki igazán szereti a különleges programokat, az pláne jó helyen jár majd, hiszen a szállásadónk egy szigorúan helyi termelők ételeiből összeállított vacsi után még éjjeli terepjáró túrára is vitt, hogy egy közeli mezőn, tényleg testközelből lehessünk a vadakat, akik egyébként annyira megtéveszthetőek, hogy akár el is indulnak az ember felé egy-két jól sikerült búgás utánzás után. Tapasztalat.
Az állatok közeledési kísérlete után visszapattantunk a korábban hatalmas sztorikat megélt terepjáróba, és továbbmentünk megfigyelni a hegyről azt, amit a városi ember csak ritkán lát: a csillagokat. Most komolyan, mi kellhet még egy tökéletes őszi programhoz?
Ezután körbejártuk, még a közelben melyik helyszíneken lehet elrejtőzni az erdőben, várva a vadakat, és meglepődve tapasztaltuk, hogy számos szuper lehetőség van még arra, hogy ne egy sima hotelből kisétálva mehessen az ember a természet sűrűjébe, hanem egy romantikus kabinból, mint például ez is:
A lényeg, hogy olyan helyszínt keress, ami nincs teljesen lekerítve, sűrű a növényzet, könnyen megközelíthetik az állatok, kevés (vagy nincs) körülötte a közvilágítás, ugyanis a szarvasok és őzek ilyen környezetben bukkannak fel a leggyakrabban.
Még egy tipp:
Jövőre ugyanitt, ugyanekkor.
Nem volt elég a szarvasokból? Irány a galéria!
Hogy tetszett a cikk?
május 30
200%-ra nőtt pillangó állomány, elég meleg a Balaton! - Ezek a jó hírek történtek a múlt héten
Láttál már feminista "body horrort"? És sejted miért szerepel a múlt heti jó hírek között? Cikkünkből kiderül!
Napi horoszkóp május 29.: az Oroszlánok elképesztő népszerűségnek örvendhetnek, a Mérlegeknek rugalmasabb gondolkodásra van szükségük a konfliktusok elkerüléséhez
A hosszú hétvége utolsó napjára is izgalmakat ígérnek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
Heti horoszkóp május 29-június 4.: a Rákok kedves gesztusokkal okoznak örömet másoknak, a Szüzek bizarr helyzetbe kerülnek
Érdemes elolvasnod a heti horoszkópodat is, hisz a csillagok ismét izgalmas üzenetekkel készültek!
Napi horoszkóp május 28.: a Skorpiók igyekeznek mások elvárásainak megfelelni, a Halak nem ismernek lehetetlent
A csillagok a mai napra is izgalmakat ígérnek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
A felnőttek közel fele kerül intim kapcsolatba az első randin, állítja a tanulmány
Egy szexuális segédeszközöket kínáló üzlet felmérése kimutatta, hogy a felnőttek közel fele szexelt már az első randin. A kutatás arra is kitér, hogy melyik csillagjegy az, amelyik a leginkább nyitott a kalandra. Az ÉvaMagazin.hu cikke.
3 istenien finom, szupergyors és szuperegyszerű lazacos recept rohanós napokra
Miért együnk lazacot? Természetesen elsősorban azért, mert szeretjük. Ám ha ez nem lenne elég nyomós érv, akkor most felsorolunk pár további indokot is. Ha végigolvasod, mennyi értékes tápanyagot tartalmaz, biztosak vagyunk benne, hogy még jobban fogod kedvelni. Ráadásul most az elkészítéséhez is hoztunk pár tippet és három kipróbált, isteni, ugyanakkor szupergyors és egyszerű receptet! Az ÉvaMagazin.hu cikke.