Promóciók
Margot Robbie kitárulkozott: rettegett, miközben Leonardo DiCaprióval forgatott
Forrás: Matt Winkelmeyer/Getty Images

Ez is érdekelhet
június 1
Nem csoda, hogy szinte mindenki a színésznővel akar interjút készíteni, illetve korábbi munkái kapcsán is feltenni neki olyan kérdéseket, amelyeket eddig soha senkinek nem árult el. Margot Robbie Margot Robbie színésznő 71cikk 4galéria 6videó Még több róla most a Vogue júliusi címlapján lesz látható, ehhez pedig egy nagyobb hangvételű beszélgetés is született vele, amelyben stílusának alakulása és híres vörös szőnyeges megjelenései kapták a főszerepet.
Ám ezek mellett olyan dolgokat is elárult, mint azt, hogy mennyire félt, hogy a tűsarkújával megszúrja Leonardo DiCaprio arcát, a Wall Street farkasa egy ikonikus jelenetében, miért akarta Quentin Tarantino, hogy piszkos lábai legyenek a Volt egyszer egy Hollywoodban, valamint hogyan küzdött meg az imposztor-szindrómával a karrierje elején. De, ha ez nem lett volna elég, néhány fontos dologról is lerántotta a leplet az élőszereplős Barbie-film kapcsán.
A ruhák hatalmas részét képezik ennek a filmnek, és hatalmas részét Barbie-nak. Mint minden a Barbie-ban, ez is felszínes – ugyanakkor hihetetlenül mélyreható. Ebben a filmben mindennek hitelesen mesterségesnek kellett lennie.
A Wall Street farkasa című filmnél azonban az ott viselt ruhák mellett Leonardo-t is kiemelte, akivel volt egy ártalmatlannak tűnő, ám annál veszélyesebb jelenete, amikor a színész arcához kellett emelnie a cipője tűsarkait. Bár a munkát sikeresen elvégezték, a színésznő végig szorongott, hogy ne tegyen kárt világhírű kollégájában.
A karrierje során számos színes szerepben feltűnt sztár már a kezdetek kezdetén bebizonyította, hogy több egyszerű B-kategóriás színésznőnél. Napjainkban az egyik legtehetségesebb és legsikeresebb sztárok között tudhatja magát, ő mégsem érezte magát sokáig annak.
Minden alkalommal, amikor elmegyek valahova, ahova meghívást kapot, azt hiszem, hogy nem fognak beengedni, hogy valaki biztosan észreveszi, hogy nem tartozom ide, és egy nap ki fognak rúgni Hollywoodból.
A színésznő elmondása szerint, bár már 10 éve jelenik meg vörös szőnyeges eseményeken, az első években nagyon szenvedett az imposztor-szindrómától. Ma azonban szerencsére magabiztosan áll a kamerák elé, amit többek között annak is köszönhet, hogy a munkát és a magánéletet szigorúan elválasztja, illetve távol tartja magát a közösségi médiától is.
Ezt olvastad már?
Margot Robbie Margot Robbie színésznő 71cikk 4galéria 6videó Még több róla nagy titkára is fény derült!
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
A magyarokat jobban aggasztják saját jövőbeli kilátásaik, mint a betegségek
június 2
3 tipp, amivel te is felkészülhetsz a Balaton-átúszásra
Rendszeres úszol? Szuper! És arra gondoltál már, hogy próbára tedd magad a Balaton átúszáson? Tippjeink segítségével könnyedén felkészülhetsz a nyár egyik legszórakoztatóbb sporteseményére!
Lefeküdtem a kedvenc énekesemmel, ami örökre megváltoztatta az életemet
Igaz történet következik!
Egy szett a hét minden napjára: Avagy 30 szuper júniusi outfitötlet, amit megéri lemásolnod
Júniusban már az időjárás sem gördíthet akadályokat eléd, így mutatjuk a legszuperebb nyári outfitölteteket!
Ritka, mint a fehér holló: híres férfiak, akiknek az exe és a mostani párja jó barátnők
Kevesen vannak, akik hosszú együtt töltött és szerelemmel teli kapcsolat után, teljesen túl tudják magukat tenni egy szakításon.
Van jobb Margot Robbie-nál? Híres nők, akiket el tudtunk volna képzelni Barbie-ként
Kevesebb, mint két hónap múlva érkezik a mozikban a várva várt élőszereplős Barbie film, méghozzá a csodaszép Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével.
Lerántjuk a leplet a termékekről, amik fel fogják szántani a netet 2023 nyarán
Az nem kifejezés, hogy IMÁDNI fogod őket!