Szakértők szerint az internet elterjedése szerepet játszhat a csökkenő szexuális együttlétek számában. Úgy vélik, hogy bár a mobilappok megkönnyítik az ismerkedést, sokan nehezen lépnek tovább a valós találkozásokra, így leginkább a netes beszélgetésekben rekednek meg. Több időt töltenek online, a felnőttfilmek pedig pár kattintással elérhetőek, így maga a szex kevésbé válik fontossá azoknak, akik egyébként egyedülállók.
6 ok, ami miatt az emberek egyre kevesebbet szexelnek
Az egész úgy kezdődött, hogy írjunk olyan párokról, akik 20 év után egész egyszerűen már nem szexelnek. Két bökkenő volt csak: kiderült, hogy gyakorlatilag kihalófélben vannak azok, akik ennyi ideje vannak együtt. Az általunk megkérdezett szexuálpszichológus szerint pedig ráadásul a 20 évet sem kell megvárni, tapasztalata szerint ugyanis már 1 év után sem szexelünk.Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
4 csillagjegy, akinek egy életre szóló lehetőség kínálkozik a közeljövőben: nagy változások jönnek!
A tavaszi szellő a meleg mellett igazi csodát is hozott az életünkbe, hiszen sokaknak végre most kezd igazán jó lenni a 2024-es év, többek között az anyagi biztonság, az álmok megvalósítása és a rengeteg pozitív energia miatt.