
Zampino 1992 és 1995 között volt Smith felesége és egy közös fiuk is született, Trey. Válásuk után nem sokkal azonban feleségül vette Jadát, akivel azóta is boldogan élnek. Bár nehezen léptek túl a sérelmeken, Smith volt és jelenlegi felesége mégis összebarátkozott. Erre mi sem lehet nagyobb bizonyíték, hogy Zampino volt a Red Table Talk első vendége, ahol arról beszélgettek, milyen jó érzés, hogy imádják a másik gyerekeit és persze egymást is.
Borderline személyiségzavarral él a párod? Ezt éli át nap mint nap - így segíthetsz neki
Egy borderline-nal való kapcsolatot a mélység és a magasság jellemzi: ami jó, az nagyon jó, ami rossz, az pedig szinte elviselhetetlenül rossz. De mit él meg a párod közben, mi okozza az állandó hullámvasutazást?
7 híresség, aki a mai napig szerelmes a feleségébe: több mint egy évtizede megrendíthetetlen a kapcsolatuk
Manapság egyre ritkább, ha egy pár, túljutva a szerelem kezdeti, szenvedélyes időszakán, együtt marad és hosszú évekre elköteleződik egymás mellett. Az meg pláne, ha még 20 év után is a szeretet és egymás kölcsönös tisztelete jellemzi a kapcsolatukat. Szerencsére azért még mindig létezik ilyen és erre Hollywood csillagai között is van példa. Az ÉvaMagazin.hu írása.
Tényleg csökkenti a stresszt, ha az arcoddal a kutyád bundájába bújsz? Eláruljuk!
Te is állandóan stresszelsz valamin? Nos, nem vagy egyedül, hiszen a kutatások szerint a stressz általánosan világbetegségnek tekinthető, aminek a kezelése sok esetben orvosi segítséget is igényel. Reméljük, azért még nem tartasz ezen a szinten, éppen ezért hoztunk pár ötletet, amik segíthetnek a stressz kezelésében.
A világ egyik legsikeresebb ragadozója mindössze 2 kg és meglepően aranyos: de ezt az ártatlannak tűnő rovart ő sem szárnyalja túl
Az afrikai feketelábú macska a világ leghalálosabb macskaféléjeként hatalmas hírnévvel büszkélkedhet, de ha látnál egyet az utcán, valószínűleg összetévesztenéd egy rendkívül aranyos cirmos cicával. Azt azonban nem is sejtenéd, hogy a legsikeresebb ragadozó egy olyan rovar, amiről nem is gondolnánk, hogy a legtehetségesebb vadász! Az ÉvaMagazin.hu írása.