A divattervező és televíziós személyiség, Alexa Chung 2019-ben árulta el, hogy endometriózisban szenved. A szépséges sztár is azok közé tartozik, akik szeretnék felhívni a figyelmet a betegségre, ahogy arra is, hogy lehet tenni ellene. Sok más hírességhez hasonlóan ő is a műtét mellett döntött, amely sokat javított az állapotán.
Sztárok, akik endometriózissal küzdenek, és nem félnek beszélni róla
Mindannyiunknak van egy személyes történetünk. Mindannyian vágyunk arra, hogy elmesélhessük valakinek, azonban sokan megtorpanunk, amikor ki kell állni mások elé. A személyes történetünk megosztása azt jelenti, hogy fel kell vállalnunk a történetünket és ezzel együtt önmagunkat is. Önmagunk egy sebezhetőbb, törékenyebb, kiszolgáltatottabbnak tűnő énjét. Azt a valakit, aki eddig a sötétben bujkált, mert félt attól, hogy a fájdalmát mások elé tárja.Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
4 csillagjegy, akinek egy életre szóló lehetőség kínálkozik a közeljövőben: nagy változások jönnek!
A tavaszi szellő a meleg mellett igazi csodát is hozott az életünkbe, hiszen sokaknak végre most kezd igazán jó lenni a 2024-es év, többek között az anyagi biztonság, az álmok megvalósítása és a rengeteg pozitív energia miatt.