Orgazmus során egy sor hormon és neuronvegyület termelődik, ezek egyike a dopamin: a gyönyör, a vágy és a motiváció érzéséért felelős anyag. A dopamin, bár agyunk egy meghatározó részében keletkezik, annak más területeire is hatással van. Sokszor gyönyörhormonként hivatkoznak rá, de a vizsgálatok azt mutatják, hogy ez a hormon jóval többet tud, mint jó érzést kelteni. Nevezhetnénk akár tanulási hormonnak is, mert segít megjegyezni a gyönyörérzet és az ahhoz kapcsolódó tevékenység (szex, jó ételek, ital, sport) közti kapcsolatot, aminek eredményeképpen később is keresni kezdjük a vélhetően örömöt okozó helyzeteket. Dopamin hatására jövünk szexuális izgalomba és ez az a hormon, amitől úgy viselkedünk, mint a függők: egészen addig nem tudunk leállni, míg el nem jutunk a csúcsra.
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
4 csillagjegy, akinek egy életre szóló lehetőség kínálkozik a közeljövőben: nagy változások jönnek!
A tavaszi szellő a meleg mellett igazi csodát is hozott az életünkbe, hiszen sokaknak végre most kezd igazán jó lenni a 2024-es év, többek között az anyagi biztonság, az álmok megvalósítása és a rengeteg pozitív energia miatt.