forrás: Getty Images
Marlon Brando
Már fiatalabb korától kezdve nagyon elismert színészként tartották számon Marlon Brandót, aki természetesen nem maradhatott ki az Oscar-győztesek közül. A keresztapa című filmben nyújtott alakításáért jelölték, azonban a díjátadó estéjén közölte, hogy nem fog részt venni a gálán. Maga helyett egy akkoriban kevésbé ismert színésznőt, Sacheen Littlefeathert küldte el, aki színpadra vonult, miután kiderült, hogy Marlon Brando lett a legjobb férfi főszereplő. Ekkor viszont meglepő beszédet hallhattak a résztvevők: "Én képviselem Marlon Brandót ezen az eseményen, és megkért, hogy mondjam el nektek... hogy sajnos nem veheti át ezt a nagylelkű díjat. Ennek oka pedig az, hogy a filmszakma nem bánik igazságosan az amerikai indiánokkal." A színész úgy vélte, tiszteletlenül bánnak velük, és szeretett volna esélyt adni a közösségnek, hogy végre őket is meghallhassák. Ez mai napig ez az Oscar-gála történelmének egyik legemlékezetesebb pillanata.