Csillag született2015-ben és 2016-ban ő volt a legjobban fizetett színésznő a világon, ezzel az akcióhősnők rangsorában is a legelőkelőbb helyezést érte el. Az X-Men és az Éhezők viadala mellett sikerrel játszott életrajzi filmben (Joy, 2015, Golden Globe díj), fekete komédiában (Amerikai botrány, 2013, BAFTA-díj és Golden Globe), de szerepelt pszicho-horrorban (Anya, 2017) és kémfilmben is (Vörös Veréb 2018).
2014-ben Jenniferről készült meztelen fotók sorozata került fel az internetre. A képeket korábbi szerelmének, Nicholas Houltnak szánta, megjelenésük után „szexuális bűnténynek” minősítette a hackelést és azt mondta: „Szégyelljék magukat, akik nézegetik ezeket a magáncélra készült képeket! Ők is hozzájárulnak a szexuális zaklatáshoz.”
Talán ez az eset is közrejátszott abban, hogy elveivel ellentétben meztelen jelenetet vállalt a Vörös verébben. Utólag úgy nyilatkozott erről a Vanity Fair magazinnak, hogy egyedül az ő döntése volt: hozzátartozott a karakterhez, ő pedig megerősödve került ki a forgatásról.