1
/
4
forrás: Getty Images
II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg: Windsor
A királynő 19-én kezdte meg tavaszi szünetét Windsorban, egy héttel a tervezett időpont előtt a koronavírusra való tekintettel. Természetesen imádott kutyáival érkezett a helyszínre, Fülöpöt kicsivel később repülővel hozták el a kastélyhoz.
Persze II. Erzsébet királynő így sem pihen túl sokat, hiszen folyamatosan dolgozik, telefonon tart megbeszéléseket, sőt, egyes források szerint a tévében is üzenni fog az embereknek. Ez azért is számít különlegességnek, mert uralkodása során mindössze háromszor került ilyenre sor (a karácsonyi videóüzeneteket most ne vegyük bele): az 1991-es öbölháború, Diana hercegnő halála, valamint az anyakirálynő halála miatt.

Életmód
2024. május 5.
Életmód
2024. május 5.
A kutyák 6 tipikus alvópóza és jelentésük: a tiédnek melyik a kedvence?
Kinek ne lenne jó néhány fotóalbumra elegendő fényképe arról, hogyan alszik négylábú kedvence? Bizonyára te is ámulva csodálod kutyádat, amikor álomba szenderül, hiszen ilyenkor talán a legédesebb. A te kedvenced hogyan szokott aludni? Kis briósba gömbölyödik vagy annyira elnyúlik az ágyon, hogy neked már nem is jut hely? Mutatjuk, melyik pozíció mit jelent!
Sztárok
2024. május 5.
Önismeret
2024. május 5.
Életmód
2024. május 5.
Szerelem
2024. május 5.
3 szexpóz, ami a pasik szerint messze a legrosszabb – És 3, ami szerintük a legjobb
Nagy tévedés abban a hitben élni, hogy a férfiak mindenféle módon és pózban szereti magukévá tenni a nőket, ugyanis náluk is vannak olyan pozitúrák, amelyek ha nem is tiltólistásak, szeretik őket mellőzni az együttlétek alkalmával.