1
/
6
forrás: Getty Images
Egynél több felületen használod
Elsőre talán pazarlásnak tűnhet, de valójában egy antibakteriális törlőkendőt több ellentétes felületen használni nem jó ötlet. Tegyük fel, hogy letörlöd vele a konyhapultot, majd mivel még szinte egyáltalán nem lett koszos, végigmész vele a kilincseken is. Azonban egyáltalán nem jó ötlet ugyanazt a kendőt használni a bejárati ajtónál, majd aztán például a wc-ajtó kilincsénél is, hiszen egyik felületről a másikra vihetsz át baktériumokat. De ugyanez igaz a pultoknál is. Egyetlen antibakteriális törlőkendő nem tud ennyi helyet letakarítani, a baktériumokat viszont egyik tárgyról akár a másikra viszed át vele.

Sztárok
2024. május 13.
Életmód
2024. május 13.
Életmód
2024. május 13.
6 különleges, ám kevésbé ismert gyümölcs, mely rendkívül jótékony hatással lehet szervezetedre
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!