Valójában ez azt jelenti, hogy az adott személy manipulatív, érzéketlen és közönyös az erkölcsi témákkal kapcsolatban. Ahogy írtuk is, ez sok esetben a kifejezetten vagyonos, hatalommal rendelkező személyekre igaz, akik nem foglalkoznak a morális szabályokkal, és képesek bűntudat nélkül hazudni azért, hogy magukat jobb helyzetbe, előnybe hozzák.
A manipuláció állandó a részükről: bárkit, bármire képesek rávenni úgy, hogy az adott személy még csak nem is fogja fel, mi történik. Gond nélkül áttipornak másokon, és nem is mindig azért, mert nekik ebből jó dolgok sülhetnek ki, hanem néha csak azért, mert szimplán jól szórakoznak mások keserűségén. Ezekhez pedig a bűntudatkeltés, a bullying és a félrevezetés vagy megfélemlítés eszközeit is használják.
És mivel ennyire jól értenek mások megtévesztéséhez, képesek saját magukat teljesen eltérő személyiségnek tettetni. Kedvesek, megnyerően és barátságosak azokkal, akiktől valamit akarnak vagy akik szintén rendelkeznek hatalommal, és épp ezért eleinte kifejezetten pozitív ember képét festik.
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
4 csillagjegy, akinek egy életre szóló lehetőség kínálkozik a közeljövőben: nagy változások jönnek!
A tavaszi szellő a meleg mellett igazi csodát is hozott az életünkbe, hiszen sokaknak végre most kezd igazán jó lenni a 2024-es év, többek között az anyagi biztonság, az álmok megvalósítása és a rengeteg pozitív energia miatt.