Promóciók
Egy mérgező barátság története

Ez is érdekelhet
június 7
Hat évvel volt fiatalabb nálam. 31 éves voltam, ő pedig 25: nem nagy korkülönbség, mégis testvéri gyengédséget éreztem iránta, védtelen, gyámoltalan húgként tekintettem rá, akit kötelességem megvédeni. Talán nem véletlenül: valóban volt egy testvérem, aki 7 éves korában meghalt, s Dorina azonnal megérezte rajtam a kiszolgáltatottság-szagot. Egy évbe telt, mire rájöttem, hogy csúnyán kihasználja az érzéseimet. Milyen dolgokat tett egy mérgező "barátnő"?
A munka. Gyakran hivatkozott fejfájásra vagy hányingerre, aminek következtében azonnal haza kellett mennie. Persze siránkozott, hogy ki fogják rúgni, én pedig, az aggódó balek, megcsináltam helyette, nehogy bajba kerüljön. Eleinte havonta egyszer testálta rám a munkáját. Később már hetente.
A pénz. Kényszeresen kölcsönkéregetett. Eleinte egy százast, később ezreseket. És sosem adta vissza. Mindig volt valami kifogása, hol nem jött meg időben a fizu, máskor a felújításra kellett némi extra. És egyre rámenősebb volt. Ha elmentünk sörözni vagy vacsorázni, az első kört még maga fizette, utána elvárta, hogy én álljam a többit, elvégre gazdagabb vagyok, mint ő.
A kollégák. Suttogva szapulta őket. Ritka éles szeme volt, mindenkiben azonnal észrevette a rosszat, és tehetsége volt kianalizálni. Közben ugyanezt tette velem is, csak rólam mások fülébe susmorgott. A kollégák, akikkel később megbeszéltem a Dorina-jelenséget, elmesélték, hogy nemcsak mérges nyelve volt, de szívesen konfabulált is: a hajam égnek állt a rólam szőtt koholmányaitól. Voltam törleszkedő, voltam depressziós, voltam könnyű utat kereső felszínes, sőt, még hazug is.
Olvasd tovább a történetet az evamagazin.hu oldalra kattintva!
Hogy tetszett a cikk?
június 7
Eláruljuk, hogyan lehet stabil párkapcsolatod olyannal, aki nehezen tud kötődni
A pároddal soha semmit nem lehet megbeszélni? Sír, pánikol és azt kiabálja, te nem is szereted? Akkor valószínűleg sérült kötődési mintával él, amit azonban veled együtt képes lehet meggyógyítani.
5 foglalkozás, ami már 30 éves kor alatt is 1 millió forintot hozhat a kasszára havonta Magyarországon
Csábító lehet 1 millió forintot keresni havonta, máris mutatjuk, mihez kell érteni hozzá.
Angelina Jolie óriási változásra szánta el magát: új hajszíne maga a tökély
Angelina Jolie-t utoljára a 90-es években lehetett szőkén látni, mégpedig az Észvesztő című filmben.
Harry herceg bevallotta: úgy gondolta, nem Károly az igazi apja, hanem Diana szeretője
Sokáig hitt a pletykáknak, a hasonlóságot elnézve, nem is csoda.
„Én vagyok a menyasszony, és én döntök: nem szeretném, ha a vőlegényem nagyanyja részt venne az esküvőmön”
Nem semmi, milyen sztori kelt szárnyra a napokban a netezők körében. Te vajon kivel értesz egyet?
A hét legjobb programja: Jazz, Bossanova és Smooth Jazz örökzöldek a Glédában
Buda legszebb ékkövének tartott étterme hozza el a hét legzseniálisabb programját!