A feliratkozásod hibába ütközött. Kérjük próbáld meg újra!
Köszönjük, sikeresen feliratkoztál!
Szakértőink
Dr. Falus György
1993 óta dolgozom plasztikai sebészként. Már pályám kezdetén abban a szerencsében volt részem, hogy rögtön kipróbálhattam mind a kórházi, mind a magán praxist. Jelenleg az esztétikai műtéteket egy megújult magánvállalkozásban, a helyreállító műtéteket kórházi keretek között végzem. A velem együtt dolgozó kollégákkal együtt közös célunk, hogy maximális szakmai és emberi hozzáállással valósítsuk meg a szépülni, fiatalodni vágyó pácienseink elképzeléseit.
Dr. Halász Dóra
Aromaterapeuta, gyógyszerész
Dr Halász Dóra vagyok, szakgyógyszerész , feleség és egy gyönyörű kisfiú édesanyja, a SHEDO kozmetikumok megálmodója és készítője. Gyógyszerészeti egyetemi tanulmányaim során megismerkedhettem számos természetes és szintetikus vegyület kémiájával, tulajdonságaival, hatásaival. Figyelmem hamar a természetes anyagok felé irányult. A gyógynövények, növényi olajok és illóolajok ragadtak magukkal. Aromaterápiás tanulmányaim során elmélyülten foglalkozhattam kedvenc olajaimmal. Ezen tudásanyag birtokában már elérhetőek bizonyult sajátnatúr kozmetikumaim létrehozása, amellyel egy régi álmom vált valóra. Anyaként, keresztanyaként, barátnőként a mindennapos babaápolásban is szereztem tapasztalatot. Így született meg a SHEDO Manó babaápolási termékcsalád. Kozmetikumaim 2020. tavaszán kerültek forgalomba.Gyógyszerész. Aromaterapeuta. Csodás, 100%-ban természetes összetevőjű natúrkozmetikumok megálmodója és alkotója: ismerjétek meg dr. Halász Dórát és a SHEDO márkát!
Dr. Pozsgai Melánia
2014-ben szereztem orvosi diplomát a Pécsi Tudományegyetemen. Már az első egyetemi évek alatt érdeklődni kezdtem a bőrgyógyászat iránt. Szakorvosként kiemelten fontosnak tartom, hogy az általános bőrgyógyászati kórképek mellett minél nagyobb hangsúlyt fektessünk bőrtumorok korai felismerésére, a fényvédelemmel, megelőzéssel kapcsolatos információk átadására.
Gazdig Adrienn
Hajfonat specialista
1985-ben születtem, amióta az eszemet tudom fodrász szerettem volna lenni.15évesen saját hajamon elkezdtem fonásokat gyakorolni, amit Alicia Keys ihletett (Fallin c. számában). Majd az egész sulinak kellett! 10éve végeztem el a fodrász iskolát és mivel 2017-ben hatalmas divat lett Magyarországon a hajfonás, így ezt már begyakorolva, meglovagoltam a hullámot! Ma pedig már oktatom is a hajfonás minden változatát!
Herczeg Csaba 'Gepárd'
1998 óta vagyok aktív fodrász, és 2000-től kezdve dolgozom divatfotózásokon, divatbemutatókon és reklámfilmekben. 2000-től a Tony&Guy oktatási és kreatív igazgatója voltam, innentől kezdve pedig állandó szereplője voltam a divatlapoknak, mint fodrász. 2005-ben két társammal megalakítottuk a Hair-Club szalont, 2010-től pedig egyedül viszem a CULThair fodrászatot. Többször voltam a Central European Fashion Week vezető fodrásza, emellett pedig együtt dolgozhattam olyan cégekkel is, mint például a L’Oreal, TG vagy a Joico. Az utóbbi években a Schwarzkopf Professional és az Authentic Beauty Concept fodrásza vagyok.
Kenesei Anikó
A JOY magazin szépségszerkesztője
Klein Fanni
Klein Fanni vagyok, a The Sisterhood Salon egyik alapítója, a szalont Annával a nővéremmel nyitottuk tavaly nyáron budapest belvárosában, nekünk ez volt az egyik nagy újratervezés 2020-ban. Amikor megszereztem a szakmám, még nem ismertem ezt a világot, így folyamatosan fejlődni akartam, ezért képzésről képzésre jártam, ezáltal rengeteg szakembert és új technikát ismertem meg. A mai napig úgy gondolom, hogy soha nem szabad hátra dőlni, szeretem magam képezni és mindig keresem az újdonságokat. A festés szerelmeseként a díszítést preferálom főként, de a természetes hatású tökéletes gél lakkozás is nagyon fontos szerepe a munkámnak.
Kovács Viktória
Szakmai pályafutásomat a MAC Cosmetics-nél kezdtem 2014-ben, 3 kozmetikusként töltött év után. 2015-ben váltam szabadúszó sminkessé, azóta változatos területeken tehettem magam próbára. Több Budapest Fashion Week bemutatón dolgoztam, különböző magazinok oldalain jelentek meg munkáim, és számos hazai divattervező fotózásán közreműködtem. Hosszú ideje készítem írók, költők, szerzők sminkjeit is egy könyvkiadó felkérésére.
Részt vettem magyar és külföldi filmek, sorozatok forgatásán, illetve több, a Friss Hús Rövidfilmfesztiválon bemutatott produkció elkészítésében. Az utóbbi években sok zenei videó és reklám által is bővült a portfólióm.
Molnár Lilla
Etyeken élek és tevékenykedem sminkesként, kozmetikusként és sminktetoválóként (weboldalam). Egyetemi tanulmányaim alatt végeztem el professzionális sminkes képzést, majd rögtön el is helyezkedtem a szakmában, hogy kellő gyakorlatra tegyek szert, 5 évet dolgoztam a MAC Cosmetics-nél, majd kialakítottam önálló sminkes szalonom. Dolgoztam már fotózásokon, divatbemutatókon és forgatásokon is, Idő közben pedig nem csak sminkes, hanem sminktetováló és kozmetikus is lettem. Microblading- természetes szálas szemöldök tetoválás készítéssel is foglalkozom.
Szakonyi Eszter
Kozmetikus mester, egészségügyi szakkozmetikus, a Vintage Beauty magyar prémium kozmetikai márka megalapítója, az Időtlen szépség c. könyv szerzője
"Az emberi arc az egyik legpontosabb térkép az egyénről. Múltja, életmódja, szokásai, egészségi állapota, lelki alkata, törekvései és elfojtásai, hangulata és indulatai mind-mind leolvashatóak bőr állapotából, ápoltságából, redőiből, elváltozásaiból és a mindezek elfedésére tett törekvésekből. Ezen kódrendszer megfejtése és lehetőségekhez mért manipulálása az egyik legizgalmasabb játék számomra."
Takács Petra
Vadász Emese
Online szépségszerkesztő. Szépségápolás fanatikus, színház expert és Netflix-függő.
Zólyomi Zsolt
Parfümőr
Zólyomi Zsolt vagyok, az egyetlen magyar orr, avagy parfümõr, a Le Parfum luxusparfümérialánc alapítója. Jean-Paul Guerlain Versailles-ban, a Napkirály fényûzõ városában alapította meg a luxuskozmetikumok világhírû francia iskoláját: www.isipca.fr Ebben az iskolában a világ minden tájáról érkezett tizenkét tanuló közt évtizedek óta az egyedüli magyarként végeztem el a Fragrance Academy parfümkészítõ mesterkurzusát. Jelenleg nemzetközi megbízásoknak megfelelve készítem saját parfümkreációimat. A Le Parfum parfümériáimban Személyes Parfümtanácsadást is tartok a világ legszebb niche parfümjeiből. A luxusparfümkészítés high-end szolgáltatása azonban, amikor egyedi felkérésre személyre szabott, kifejezetten a megrendelõ bõréhez komponált “haute couture” vagy "custom-made" parfümöket, valamint emlékezetes ünnepi, például esküvõi vagy exkluzív vállalati parfümöket alkotok.
JoyTV
Carrie Bradshaw vs. Bridget Jones - melyik ikonikus karácsonyi outfitet sikerült jobban lekoppintanunk?
Pásztor Noémi és Reményi Réka karácsonyi kihívást teljesítettek: szavazz, melyik átalakulás tetszett jobban!
Promóciók
Szeretnél 150 ezer Ft támogatást a fogászati kiadásaidhoz? Itt a megoldás!
Arról talán hallottál már, hogy egy egészségpénztár tagjaként jelentős összeget kaphatsz az egészségügyi kiadásaidhoz. É...
Promóciók
Édesítsd az ünnepeket Virágbéke mézekkel! - Bolyhos zokni és pöttyös bögre helyett
Az év legmesésebb ünnepe már a sarkunkban, sokan mégis még csak most ötletelünk a megfelelő ajándékokon...
Promóciók
Szívmelengető sztorik a legnagyobb mínuszok ellen
Észrevetted már, hogy a legjobb romantikus történetek mindig nyáron játszódnak? Pedig a télben is van helye az érzelmekn...
Promóciók
A helyes testtartás a magabiztosság egyik forrása
Azt talán mindenki tudja, hogy a helytelen testtartás gerinc-, izom- és ízületi problémákhoz vezethet, de vajon azt is, ...
Promóciók
Egy karácsonyi szünet: KATtanj rá a hozzád illő KITKAT-re!
Érkezik… Jön… Hamarosan indul a nagy ajándékvadászat, amikor az egész ország kreatív lázban ég, zörgő karácsonyi szatyro...
Téli csillogás – néhány kötelező darab a női téli kabátok világából
Ezennel meghirdetjük a hivatalos visszaszámlálást a télig! Legfőbb ideje kiválasztani a tökéletes női téli kabátot, amel...
Promóciók
Ünnepeld velünk a szépséget! - Prix de Beauté - A szépség nagydíja 2023
Újra versenyre kelnek a legnagyobb világmárkák a JOY Prix de Beauté szépség nagydíjért! Szavazz és nyerj!
Promóciók
A karácsony varázsával vár az Etele Plaza! - Ráadásul decemberben akár Disneyland-i álomutazást is nyerhetsz!
Ha a karácsonyi készülődésről van szó, akkor az emberek többsége általában két véglet valamelyikéhez tartozik: vannak ol...
2
Facebook
Twitter
Pinterest
Teszteltük a REMINGTON PROLUXE 4-IN-1 BEACH hajformázót, amivel gyorsan csodálatos loknikat varázsolhatsz a hajadba, bármilyen eseményre is készülsz. Ráadásul, ha ezt a készüléket használod, a frizurád akár 24 órán át tökéletes marad, szóval, akkor sem kell aggódnod a megjelenésed miatt, ha egész nap úton vagy éppen.
A cikk támogatója a MediaMarkt.
Képzeld, egy kutatás bebizonyította, hogy a nők átlagosan naponta 55 percet, azaz évente 335 órát, tehát két hetet töltenek készülődéssel – azaz sminkeléssel és hajformázással. Döbbenetes számok, igaz? De ha szeretnéd, jelentősen lecsökkentheted a beauty-rutinodra fordított időt, ráadásul úgy, hogy közben a megjelenésed éppen olyan tökéletes marad, mint akkor, amikor évente 14 napot vett igénybe a szépítkezés. A REMINGTON PROLUXE 4-IN-1 BEACH hajformázóval például mindössze 10 perc alatt szupertartós hullámokat varázsolhatsz a hajadba, amelyek akár 24 órán át tartósak maradnak.
Túl szép, hogy igaz legyen?
Nem! A REMINGTON PROLUXE 4-IN-1 BEACH hajformázót használatát akkor is könnyedén megtanulhatod, ha általában idő előtt kikapcsolod a TikTok beauty tutorial videókat, mert úgy érzed, képtelen vagy lekövetni a lépéseket. Ezt a készüléket egyébként a forgótárcsája segítségével 4 különböző fokozatba is beállíthatod, így 4 eltérő stílusú loknit készíthetsz vele magadnak: attól függően, hogy éppen definiált, vagy laza hullámokhoz, Beach Waves frizurához, illetve kócos hatású loknikhoz van kedved. Persze a hőmérsékletet is szabadon variálhatod: a maximális hőfok 210 °C, de az optimális hajformázási hőfokhoz a 185°C-on lévő Pro+ beállításra van szükséged. A készülék amúgy elképesztően gyorsan, 30 másodperc alatt felmelegszik, úgyhogy gyakorlatilag azonnal el is kezdheted a hajformázást, ami a Grip-Tech csúszásgátló bevonatnak köszönhetően egyszerűbb nem is lehetne.
Most akár be is kapcsolhatod a stoppert a telefonodon, és tesztelheted velünk a 10 perces hajformázási-rutint.
Először is, válaszd szét több részre a hajadat, és tűzd fel azokat, amelyekkel éppen nem foglalkozol.
Fújj hővédő spray-t a tincseidre.
Tekerd a forgótárcsát az aktuálisan kiválasztott hullám-stílushoz.
Kapcsolj a Pro+ beállításra.
Várj 30 másodpercet, amíg felmelegszik a készülék.
Fogj meg egy tincset és helyezd a tárcsák közé: nyomd össze a tárcsát majd tartsd egyhelyben 10 másodpercig.
Mozdítsd lentebb a formázód a tincseden, és ismételd meg ott is a fentit, aztán haladj tovább ugyanígy az egész hajkoronádon. A PROluxe 4-in-1 Beach Wave készülék Intelligens OPTIheat technológiája pontosan oda juttatja a hőt, ahol arra szükség van, így 24 órán át tartó hullámokat készíthetsz, vagyis akár reggeltől késő estig a legjobb formádat hozhatod.
A REMINGTON PROLUXE 4-IN-1 BEACH készülék amúgy nem csak a használat közben spórol neked időt: ha hozzánk hasonlóan veled is előfordult már, hogy indulás után elkezdtél kételkedni abban, vajon TÉNYLEG kihúztad-e a hajformázódat, ezért rendszeresen vissza kell fordulnod menetközben, akkor jó hírünk van! Végre búcsút inthetsz a biztonsági ellenőrzések miatti késéseknek, mert a REMINGTON PROLUXE 4-IN-1 BEACH készüléket automatikus kikapcsolás funkcióval is ellátták, szóval 60 perc működés után garantáltan off-módba áll, te pedig szorongás nélkül ülhetsz az irodában, anélkül, hogy a lakásod leégése miatt kellene aggódnod.
A legjobbat pedig a végére hagytuk: A Joy-napok alatt most 20% kedvezménnyel szerezheted be a REMINGTON PROLUXE 4-IN-1 BEACH hajformázódat a mediamarkt.hu oldalon, kizárólag online, 2023. 11. 09-12. között, hogy aztán egész évben élvezhesd a varázslatos hullámokat! Legyetek készen, irány a MediaMarkt, illetve a mediamarkt.hu és keressétek a legjobb ajánlatokat!
Most pedig jöhet a tökéletes hajmosási rutin kialakítása?
Galéria / 8 kép
8 hajtípus, és a hozzájuk tartozó megfelelő hajmosási rutin
Megnézem a galériát
Bezár
Bezár, vissza a cikkhez
Kép betöltése
A galéria folytatódik, lapozz tovább →
Hirdetés
Galéria
Hogy tetszett a cikk?
Egynek jó.
Nice job!
Imádom!
Videók
JoyTV
Carrie Bradshaw vs. Bridget Jones - melyik ikonikus karácsonyi outfitet sikerült jobban lekoppintanunk?
Pásztor Noémi és Reményi Réka karácsonyi kihívást teljesítettek: szavazz, melyik átalakulás tetszett jobban!
Promóciók
Szeretnél 150 ezer Ft támogatást a fogászati kiadásaidhoz? Itt a megoldás!
Arról talán hallottál már, hogy egy egészségpénztár tagjaként jelentős összeget kaphatsz az egészségügyi kiadásaidhoz. É...
Promóciók
Édesítsd az ünnepeket Virágbéke mézekkel! - Bolyhos zokni és pöttyös bögre helyett
Az év legmesésebb ünnepe már a sarkunkban, sokan mégis még csak most ötletelünk a megfelelő ajándékokon...
Promóciók
Szívmelengető sztorik a legnagyobb mínuszok ellen
Észrevetted már, hogy a legjobb romantikus történetek mindig nyáron játszódnak? Pedig a télben is van helye az érzelmekn...
Promóciók
A helyes testtartás a magabiztosság egyik forrása
Azt talán mindenki tudja, hogy a helytelen testtartás gerinc-, izom- és ízületi problémákhoz vezethet, de vajon azt is, ...
Promóciók
Egy karácsonyi szünet: KATtanj rá a hozzád illő KITKAT-re!
Érkezik… Jön… Hamarosan indul a nagy ajándékvadászat, amikor az egész ország kreatív lázban ég, zörgő karácsonyi szatyro...
Harry herceg felesége abban a csodaszép karkötőben jelent meg a nyilvánosság előtt, amit a nemrég rasszizmussal megvádolt III. Károly királytól kapott.