Fitteskedjünk
Kész vagyont zsebeltek be a Stranger Things szereplői az új évaddal
Forrás: Netflix/ Stranger Things c. sorozat

Ez viszont még nem minden, ugyanis a Wall Street Journal beszámolója szerint a kritikusok által is elismert széria utolsó évadának elkészítése epizódonként 30 millió dollárba került. A 9 részből álló évad pedig összesen 270 millió dolláros költségvetésből készült el. Tény és való, hogy a látványvilága magas színvonalú, így annak megvalósításának ára is borsos lehet, de ebből az összegből a szereplők gázsija is elvisz egy tetemesebb összeget!
David Harbour, Millie Bobby Brown és Winona Ryder kapták a produkció eddigi legmagasabb fizetését, amely 350 000 dollárt, azaz közel 110 millió forintot jelent egyetlen epizódért. Természetesen a többi szereplőt sem kell sajnálni, ugyanis Finn Wolfhard és Noah Schnapp 250 000 dolláros fizetést markolhattak fel egy részért.
A Stranger Things sorozata 1980-as évek Indiana államában játszódik, ahol egy baráti társaság természetfeletti erőknek és kormányzati kísérleteknek lesznek tanúi szülővárosukban. A széria számos szakmai elismerést zsebelhetett be, köztük négy Golden Globe-jelölést és három Grammy-díjat.
A Stranger Things 2016-ban indult útjára és idén, vagyis 2022-ben fejeződik be.
Az évek alatt óriási változáson mentek keresztül a szereplők...
Hogy tetszett a cikk?
június 5
Egyre több a bizonyíték, hogy Shakirára újra rátalált a szerelem: nem akárkivel randizik
Szinte egy emberként akarja a világ, hogy annyi szívfájdalom és bánat után, Shakira végre révbe érjen és újra rátaláljon a szerelem.
19 év után fény derült a Bajos csajok legnagyobb rejtélyére: elszáll az agyad, ha megtudod
Ezt nem akarjuk elhinni!
Napi horoszkóp június 5.: a Szüzek kiállnak magukért, a Skorpiók nagy projektbe kezdenek
A csillagok a hét első napjára is üzentek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
A nagy bikinikalauz: 10 fürdőruhatrend, ami 2023 nyarán tarol a strandokon
A fürdőruhatrendek idén is tökéletesen igazodnak a nők egyre növekvő és egyre nagyobb kínálatra szomjazó igényeihez.
Négy komoly tabusértés, ha először kerültök ágyba
Izgatottan várjuk a harmadik (első? tizedik?) randit követő pillanatokat. Milyen szép is kéz a kézben felosonni egyikünk lakására, szép poharakba tölteni a vörösbort, meggyújtani a gyertyákat, romantikus zenére tenni tűt a lemezjátszón… pardon, youtube-on belőni azt, hogy When you say nothing at all. Az Évamagazin.hu cikke.
Heti horoszkóp június 5-11.: a Bikáknak érdemes a pihenésre is időt szánniuk, a Rákok a szervezettség hívei
A csillagok az előtted álló hétre is tartogatnak bőven izgalmakat, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!