JoyTV
Hosszú évek után visszatért a Lost csillaga: Matthew Fox a vörös szőnyegen is megjelent



Promóciók
A karácsony varázsával vár az Etele Plaza! - Ráadásul decemberben akár Disneyland-i álomutazást is nyerhetsz!

Promóciók
Egy karácsonyi szünet: KATtanj rá a hozzád illő KITKAT-re!

Promóciók
A kallódó aprópénzek leadásával még segítheti a rászoruló családokat
Matthew Fox a Last Light című limitált sorozatban tér vissza a televízióműsorok világába. Saját szavaival élve:
Úgy éreztem, eljött a pillanat, hogy visszatérjek. Van egy bakancslista a fejemben, azokról a dolgokról, amelyeket el szeretnék érni még. Miután 2014-ben megcsináltam a Csontok és skalpokat, ez mintegy kiegészítette a listámat. Egy westernfilmet akartam csinálni. Nagyon furcsa western lett, de western. És így még egy dolgot kihúzhatok a bakancslistámról.
Miután elkészítette az említett filmet, egy időre visszavonult, mert úgy gondolta, ideje a családjára több időt áldoznia. A felesége munkája mellett is csodásan navigálta gyermekeiket, de elérkezett az a pont, hogy szeretett volna lazítani, csak apa lenni, illetve a hobbijainak hódolni, az írásnak és a zenének.

Aztán eltelt az említett 5 év, és Matthew Fox azt érezte, van még mit megvalósítania szakmai téren is. Új sorozatában, a Last Lightban egy petrolkémiai mérnököt alakít, aki elszakad a családjától, miután a világ olajkészlete elfogy és drámai események következnek be. Az NBC-n debütáló széria egyszerre drámai, akciódús és emberi, Fox pedig szuperlatívuszokban beszélt a csapatról, akikkel együtt dolgozott a miniszérián.
Ezt olvastad már?
Hogy tetszett a cikk?

JoyTV
Carrie Bradshaw vs. Bridget Jones - melyik ikonikus karácsonyi outfitet sikerült jobban lekoppintanunk?

Promóciók
Az F&F ünnepi kollekciója lesz a legjobb barátod a partiszezonban!

Promóciók
Édesítsd az ünnepeket Virágbéke mézekkel! - Bolyhos zokni és pöttyös bögre helyett

Promóciók
A karácsony varázsával vár az Etele Plaza! - Ráadásul decemberben akár Disneyland-i álomutazást is nyerhetsz!

Promóciók
Egy karácsonyi szünet: KATtanj rá a hozzád illő KITKAT-re!

Promóciók
A kallódó aprópénzek leadásával még segítheti a rászoruló családokat
Vilmos herceg lett a legszexibb kopasz férfi 2023-ban, de nem a sármja döntött
Mást vettek figyelembe a kutatók.
Egy héten keresztül minden nap csak ezt a 3 perces gyakorlatot végeztem el – hihetetlen dolog történt
Nem ettől kell várni az izmos hasat, de valami másban egészen jó eredményt hozhat.
Nem menő már a klasszikus bob! 8 frizura, ami helyette hatalmas trend lesz ezen a télen
A sztárok fodrászai elárulták, milyen frizurák számítanak trendinek ezen a télen!
Visszaszámlálás indul: 6 film, ami ráhangol az ünnepi időszakra
A december minden túlzás nélkül az ünnepekről szól, ideje hangolódni!
Ők is emberek: 7 sztár, aki különösen nehezen viselte, hogy elvesztette egy szerettét
Néha nagyon könyörtelen az élet, és egyáltalán nem kíméli a hírességeket sem. Az ÉvaMagazin.hu írása.
Botrány a Miss Universe szépségversenyen: rengeteg bántást kap súlya miatt az egyik induló
Jane Dipika Garrett megmutatta a kifutón, hogy a szépség nem súlyhoz kötött!