6 ártalmatlannak tűnő tünet, amit valójában betegségre utal
Érdemes megnézetni magadat egy orvossal, ha az alábbiak közül bármit viszonylag gyakran tapasztalsz.
Alapvetően a legrettegettebb betegségtípus az időskori memóriavesztés. Ennek egy formája a frontotemporális demencia, melynek jellemzője az olykor egészen megszállott, ismétlődő viselkedés, ez pedig egy friss kutatás szerint sok esetben elsősorban az étkezési szokásokban jelenik meg.
Szomorú, de az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt az 50 év alattiaknál jelentkező szívroham. Ez pedig olyan jellegű, egyértelműen káros szokásokra vezethető vissza, mint a dohányzás vagy éppen az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód. De nézzük is, pontosan melyek ezek, és hogyan tudod megelőzni a súlyos szívbetegségek kialakulását.
2024-re egyes betegséges sajnos már teljesen mindennaposnak számítanak, és rengeteg embert érintenek. Ezek közül kiemelkednek azok a problémák, melyek leginkább a nők körében ismeretesek, hiszen összefüggésbe hozhatók a teherbeeséssel és egyes termékenységi problémákkal. Kis odafigyeléssel azonban sok esetben megelőzhetjük a gondokat, mielőtt azok felütnék a fejüket. Például ilyen az inzulinrezisztencia is.
Tudtad, hogy ha olyan egészségügyi problémákkal küzdesz, mint például gluténérzékenység, laktózintolerancia, 1-es és 2-es típusú cukorbetegség, endometriózis vagy szívritmuszavar, akkor igénybe veheted a személyi kedvezményt a személyi jövedelemadódhoz? Jó, ha átpörgeted a teljes listát, mert könnyen előfordulhat, hogy már évek óta több tízezer forintnyi támogatástól elesel így!
Sajnálatos módon rengeteg hölgyet érintenek a hormonzavarral kapcsolatos problémák, betegségek. Számtalan esetben nem is gondolnánk, hogy ilyen jellegű problémával küzdünk egészen addig, amíg nem kezdenek a kellemetlen tünetei jelentkezni. Hiszen a legtöbben akkor fordulnak orvoshoz, ha váratlan fogyást vagy hízást, esetleg krónikus fáradtságot tapasztalnak, vagy éppen azzal a problémával szembesülnek, hogy nem tudnak teherbe esni. Azonban sokszor a hajunk és a bőrünk már sokkal előbb is jelzi ezt a problémát. Mutatjuk, mely jelek utalhatnak arra, hogy bizony hormonzavarral küzdesz.
A Mályvavirág Alapítvány tavasszal egy NOPREM elnevezésű, 2 éves időtartamú, prehabilitációs kísérleti projektet indít közel 400 fő számára, amely célja a nőgyógyászati daganatos betegség miatt műtéti ellátásra kerülő nők életminőségének javítása.
A demencia egy gyűjtőfogalom olyan állapotokra, amelyek ronthatják valakinek az emlékező-, az információfeldolgozási és a beszédképességét. Vannak, akiknél nagyobb valószínűséggel alakul ki Alzheimer-kór, míg mások hajlamosak más típusú demenciára. A korai felismerés nagyon fontos, ugyanis a betegség gyógyíthatatlan, ezért a szükséges kezeléseket minél hamarabb el kell kezdeni.
A testünk rengeteg jelzést küld számunkra nap mint nap. Jelez, ha éhesek vagyunk, ha fázunk, ha betegek vagyunk, ha valami rosszat ettünk, vagy éppen, ha alvásra van szükségünk. Azonban nemcsak a mindennapi szükségleteinkre figyelmeztet minket, hanem sokszor a komoly rendellenességekre is. Tudósok példának okáért komoly összefüggést találtak a tenyér elváltozásai és a daganatos betegségek között.