forrás: Getty Images
Jennifer Lopez
Néhány éve derült ki, hogy Jennifer Lopez elég szigorúan veszi azt, hogy gyerekei mennyi időt tölthetnek az elektronikai kütyükkel, internetezéssel. Egy közös fotón mutatta meg, hogy egyik gyereke épp laptopozott, a másik tableten játszott, ő pedig ezt a "vasárnapi mókázásnak" nevezte. Később pedig pontosította, mit ért ezen fogalom alatt.
"Először is egy késői reggelivel indul a nap. Sokáig alszunk, még a gyerekek is. A vasárnapi mókázásért pedig megdolgoznak, mert a hét többi részében nem használhatják az iPadeket. És nem játszhatnak videojátékokkal sem, hiszen iskolába kell menniük. Jól kell viselkedniük a suliban, és cserébe jön a mókás vasárnap. Ez egy módszer, amit azért találtam ki, hogy jobban viselkedjenek."