1973-ban 500 millió ember nézte, ahogy II. Erzsébet egyetlen lánya, Anna királyi hercegnő feleségül megy Mark Phillips hadnagyhoz. (Mellesleg Anna első udvarlója Andrew Parker Bowles volt, akinek a neve onnan lehet ismerős, hogy ő Kamilla exférje. Anna nem mehetett hozzá, mert Parker Bowles katolikus.)
Marknak viszont a házasságkötésük után egy új-zélandi nővel folytatott viszonyából 1985-ben gyermeke született. 1989-ben ezért Anna és Mark különváltak, 1992-ben pedig hivatalosan is elváltak. Még ugyanabban az évben Anna lett VIII. Henrik óta a királyi tagja első elvált tagja, aki újraházasodott. Timothy Lawrence sorhajókapitánynak mindössze 30 vendég jelenlétében mondott igent.
Talán azt remélték, hogy így lesz hétköznapibb az életük, mindenesetre Anna két gyermeke, Peter és Zara Phillips nem viselnek rangot vagy címet – ez 500 éve nem fordult elő a brit trónon ülő uralkodó unokáival.
Anna hercegnő egyébként a királyi család első tagja, akit bűncselekményért ítéltek el: 2002-ben 500 font bírságot és 500 font kártérítést kellett fizetnie, mert angol bull terrierje, Dotty megharapott két gyereket. A 7 és 12 éves fiúk szerencsére komolyabb sérülések nélkül megúszták az esetet.
Csökkenti a migrént, és a fogyókúrát is támogatja ez az étrend: elképesztő jótékony hatásai vannak
Egyre több étrend válik népszerűvé, köszönhetően az interneten megosztható tapasztalatoknak, és a kutatási eredményeknek. Az egyik legnépszerűbb étrend, vélhetően a számtalan jótékony hatása folytán, a növényi alapú étrend. Ugyanis nem csupán koleszterincsökkentő, gyulladáscsökkentő és környezetbarát, de még a fogyásunkat is serkenti. Sőt, egy friss kutatás még arra a megállapításra is jutott, hogy képes felvenni a harcot a kínzó migrénnel szemben.