Ha nem ismerős Renate, a mellette álló férfira biztosan ráismersz. Renate volt Elton John első, és egyetlen felesége. Az énekes 1984-ben vette el a hangmérnökként dolgozó lányt, ám négy évvel később bejelentették, hogy elválnak. Elton John ezzel egyidőben coming outolt is, és elmondta, hogy nagyon szerette a lányt, nem bánta meg, hogy elvette, de nem tudta boldoggá tenni. Aztán összesodorta az élet David Furnish-sel, akivel 25 éve vannak együtt és béranya segítségével két közös gyermekük is született.
6 dolog, amire minden étkezőnek szüksége van
Nem számít, hogy a családi ebédek központja, vagy csupán akkor használod, amikor vendégek érkeznek hozzád. Az étkező berendezése kulcsfontosságú. Fusd végig az alábbi listát, és győződj meg arról, hogy valamennyi alapvető eleme megtalálható-e a tiédben is.
A kutyák 6 tipikus alvópóza és jelentésük: a tiédnek melyik a kedvence?
Kinek ne lenne jó néhány fotóalbumra elegendő fényképe arról, hogyan alszik négylábú kedvence? Bizonyára te is ámulva csodálod kutyádat, amikor álomba szenderül, hiszen ilyenkor talán a legédesebb. A te kedvenced hogyan szokott aludni? Kis briósba gömbölyödik vagy annyira elnyúlik az ágyon, hogy neked már nem is jut hely? Mutatjuk, melyik pozíció mit jelent!