A hercegnét brit barátai óvták attól, hogy feleségül menjen a herceghez, azt mondták, hogy a pletykalapok tönkreteszik majd az életét. “Valószínűleg nehéz ezt megérteni, de akkor fogalmam sem volt róla, hogy mivel jár ez” – mondta most Meghan. – “Amikor találkoztam leendő férjemmel, a barátaim boldogok voltak, mert látták, hogy én is az vagyok, de a brit barátaim azt mondták: 'Biztosan remek ember, de ne tedd meg, mert a pletykalapok tönkreteszik az életed.'” A 38 éves ex-színésznő azonban elmondása szerint “rendkívül naivan” nem értette, mire céloznak a barátai, és azt felelte nekik: “De hát nem is szerepelek a pletykalapokban.” A sussexi hercegné bevallotta: megpróbálta a tipikus brit hozzáállást felvenni, vagyis rezzenéstelen arccal viselni mindent, ami jön, de nem volt felkészülve a média ilyen mértékű érdeklődésére. A hercegné néhány hete beperelte a Mail on Sunday nevű lapot, amiért engedély nélkül nyilvánosságra hozott egy levélváltást Meghan és édesapja között. Harry szintén perel: ő a Sun, a News of the World és a Daily Mirror nevű kiadványokat vádolja azzal, hogy feltörték és lehallgatták telefonos hangpostáját.
6 dolog, amire minden étkezőnek szüksége van
Nem számít, hogy a családi ebédek központja, vagy csupán akkor használod, amikor vendégek érkeznek hozzád. Az étkező berendezése kulcsfontosságú. Fusd végig az alábbi listát, és győződj meg arról, hogy valamennyi alapvető eleme megtalálható-e a tiédben is.
A kutyák 6 tipikus alvópóza és jelentésük: a tiédnek melyik a kedvence?
Kinek ne lenne jó néhány fotóalbumra elegendő fényképe arról, hogyan alszik négylábú kedvence? Bizonyára te is ámulva csodálod kutyádat, amikor álomba szenderül, hiszen ilyenkor talán a legédesebb. A te kedvenced hogyan szokott aludni? Kis briósba gömbölyödik vagy annyira elnyúlik az ágyon, hogy neked már nem is jut hely? Mutatjuk, melyik pozíció mit jelent!