Promóciók
Hova repül az idő? Britney Spears fiaira rá sem ismerünk új fotójukon!
Forrás: (Image Group LA/Disney Channel via Getty Images

Mintha csak tegnap lett volna, hogy Britney Spears Britney Spears Énekesnő 157cikk 12galéria 8videó Még több róla fiai megszülettek, most pedig már javában a tinikorban járnak! Persze ez nem feltétlenül tudatosult mindenkiben, tekintve, hogy a gyerekek már rég úgy döntöttek, hogy kimaradnak a reflektorfényből, és a háttérben, a körülményekhez képest átlagos életet érnek. Jelenleg édesapjuk, Kevin Federline felügyelete alatt, ám Britney gyámságának megszűnése idővel akár ezen is változtathat.
Tegnap aztán a 16 éves Sean Preston és a 15 éves Jayden James megmutatták magukat a nagyvilágnak, méghozzá egy Insta-poszt erejéig! A képet a Movision Entertainment vezetője tette ki róluk, aki nagybácsiként tekint a gyerekekre, és szerinte a világ egyik csodája, hogy láthatta őket felnőni.
Britney fiai közül egyébként Sean Preston (jobb oldalon) örökölte nagyon édesanyja zenei tehetségét. A zongorához nagyon jól ért, és remek ritmusérzéke van, de JJ is előszeretettel foglalkozik zenéléssel. És ki tudja? Talán egy nap mindketten szüleik nyomdokaiba lépnek!
Britney fiai is egyértelműen ebbe a kategóriába tartoznak:
Hogy tetszett a cikk?
május 29
200%-ra nőtt pillangó állomány, elég meleg a Balaton! - Ezek a jó hírek történtek a múlt héten
Láttál már feminista "body horrort"? És sejted miért szerepel a múlt heti jó hírek között? Cikkünkből kiderül!
Heti horoszkóp május 29-június 4.: a Rákok kedves gesztusokkal okoznak örömet másoknak, a Szüzek bizarr helyzetbe kerülnek
Érdemes elolvasnod a heti horoszkópodat is, hisz a csillagok ismét izgalmas üzenetekkel készültek!
Napi horoszkóp május 28.: a Skorpiók igyekeznek mások elvárásainak megfelelni, a Halak nem ismernek lehetetlent
A csillagok a mai napra is izgalmakat ígérnek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
A felnőttek közel fele kerül intim kapcsolatba az első randin, állítja a tanulmány
Egy szexuális segédeszközöket kínáló üzlet felmérése kimutatta, hogy a felnőttek közel fele szexelt már az első randin. A kutatás arra is kitér, hogy melyik csillagjegy az, amelyik a leginkább nyitott a kalandra. Az ÉvaMagazin.hu cikke.
3 istenien finom, szupergyors és szuperegyszerű lazacos recept rohanós napokra
Miért együnk lazacot? Természetesen elsősorban azért, mert szeretjük. Ám ha ez nem lenne elég nyomós érv, akkor most felsorolunk pár további indokot is. Ha végigolvasod, mennyi értékes tápanyagot tartalmaz, biztosak vagyunk benne, hogy még jobban fogod kedvelni. Ráadásul most az elkészítéséhez is hoztunk pár tippet és három kipróbált, isteni, ugyanakkor szupergyors és egyszerű receptet! Az ÉvaMagazin.hu cikke.
Napi horoszkóp május 27.: a Kosoknak egyszerre több fronton kell helyt állniuk, a Rákok kivételes tehetséggel bírnak
A csillagok a hosszú hétvége első napjára is üzentek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!