Promóciók
Tom Holland extra cuki módon tudatta a világgal, hogy mennyire büszke barátnőjére, Zendayára
Forrás: Getty Images

Mindannyian imádjuk a romantikus történeteket, ezért a filmes szerelmespároknak sokszor drukkolunk azért, hogy a való életben is összejöjjenek. Persze ez nem történik meg sokszor (még mindig várjuk, hogy a Miután-filmek főszereplői bevallják, hogy igazából is szerelmesek!), ha viszont megtörténik, akkor a világ szíve szó szerint kiugrik a helyéről.
Így van ez most is, hiszen miután egy régebbi interjújából tudjuk, hogy Tom Holland Tom Holland Színész 22cikk 1galéria 0videó Még több róla évek óta totálisan odáig van Zendayáért, a Marvel rajongótábor egyszerre sikított fel, amikor kiderült, hogy a Pókember két szerelmese az életben is egy párt alkot. Persze hivatalos bejelentés még nem történt, a kocsiban csókokat váltó képük után viszont nehéz lenne letagadniuk, hogy ők bizony tényleg együtt vannak. Ha pedig még ez sem győzött volna meg, akkor Tom gondoskodott róla, hogy mindenki IS megtudja, Zendaya csak és kizárólag az övé.
Mindenki kedvenc Peter Parkere ugyanis a minap kiposztolt az Instájára egy képet Zendayáról (a Dűne premierjéről), amihez csak egy cuki szívecskés emojit írt, ami valljuk be, hogy el is mondja a lényeget. Zendaya azóta már kommentelt is a poszt alá, és bár ő is csak egy emojival reagált, ezt vehetjük flörtnek.
Ha pedig belegondolunk, hogy az elmúlt napokban mennyire tele volt az internet Zendaya és Timothée Chalamet képeivel (még mindig a Dűne premierje miatt), talán Tom úgy érezte, hogy muszáj tudatnia a világgal, hogy ő Zendaya pasija, nem pedig Timothée.
Olvasnál még a témában? Akkor katt a galériára!
Hogy tetszett a cikk?
május 30
200%-ra nőtt pillangó állomány, elég meleg a Balaton! - Ezek a jó hírek történtek a múlt héten
Láttál már feminista "body horrort"? És sejted miért szerepel a múlt heti jó hírek között? Cikkünkből kiderül!
Napi horoszkóp május 29.: az Oroszlánok elképesztő népszerűségnek örvendhetnek, a Mérlegeknek rugalmasabb gondolkodásra van szükségük a konfliktusok elkerüléséhez
A hosszú hétvége utolsó napjára is izgalmakat ígérnek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
Heti horoszkóp május 29-június 4.: a Rákok kedves gesztusokkal okoznak örömet másoknak, a Szüzek bizarr helyzetbe kerülnek
Érdemes elolvasnod a heti horoszkópodat is, hisz a csillagok ismét izgalmas üzenetekkel készültek!
Napi horoszkóp május 28.: a Skorpiók igyekeznek mások elvárásainak megfelelni, a Halak nem ismernek lehetetlent
A csillagok a mai napra is izgalmakat ígérnek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
A felnőttek közel fele kerül intim kapcsolatba az első randin, állítja a tanulmány
Egy szexuális segédeszközöket kínáló üzlet felmérése kimutatta, hogy a felnőttek közel fele szexelt már az első randin. A kutatás arra is kitér, hogy melyik csillagjegy az, amelyik a leginkább nyitott a kalandra. Az ÉvaMagazin.hu cikke.
3 istenien finom, szupergyors és szuperegyszerű lazacos recept rohanós napokra
Miért együnk lazacot? Természetesen elsősorban azért, mert szeretjük. Ám ha ez nem lenne elég nyomós érv, akkor most felsorolunk pár további indokot is. Ha végigolvasod, mennyi értékes tápanyagot tartalmaz, biztosak vagyunk benne, hogy még jobban fogod kedvelni. Ráadásul most az elkészítéséhez is hoztunk pár tippet és három kipróbált, isteni, ugyanakkor szupergyors és egyszerű receptet! Az ÉvaMagazin.hu cikke.