Promóciók
20 híres ember, akik 2020-ban lesznek 50 évesek: a többségük simán letagadhatná a korát!

Az idő nagyon gyorsan repül, és kicsit úgy tűnik, minél idősebbek vagyunk, annál nagyobb fokozatba kapcsol. Időnként egy-egy posztról jut eszünkbe, hogy mennyire "megöregedtünk", hiszen a mai fiataloknak fogalmuk sincs arról, milyen volt videokazettákat nézni vagy papíron levelezni az osztálytársainkkal, és azt aztán eljuttatni neki úgy, hogy a tanárok észre se vegyék. Sőt, az alábbi édességek kifejezetten a 80-as és 90-es évek gyermekeinek lesznek ismerősek:
De szintén az idő gyorsaságát mutatja az, hogy kedvenc világsztárjaink, akik nemrég még 20 évesek voltak, hamarosan betöltik a 40-et vagy éppen az 50-et. Tavaly cikksorozatunkban összeszedtük, kik azok a hírességek, akik 2019-ben lépték át a 40-50-60-at, és most, hogy egy új évhez értünk, szintén utánanéztünk ennek. A sorozat első részében elhoztuk azokat a sztárokat, akik 2020-ban 50 évesek lesznek.
A többségükről meg nem mondtuk volna!
Hogy tetszett a cikk?
május 30
Van arra mentség, ahogyan Selena Gomez viselkedik az alkalmazottaival?
Az internet népe arra tanakodik, hogy igaza volt-e Selena Gomeznek, amikor látványosan leüvöltötte a biztonsági őr fejét.
5 dolog, ami minden lakásba kell!
Kell WC, meg ágy, meg mikró, meg kanapé, és még hosszasan sorolhatnánk... Ezúttal azonban 5 olyan dolgot gyűjtöttünk össze, ami valami pluszt tud adni minden lakásnak. Például a tiédnek is!
Napi horoszkóp május 30.: a Kosok új lehetőségeket keresnek, a Bikáknak komoly akadályokat kell legyűrniük
A csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
200%-ra nőtt pillangó állomány, elég meleg a Balaton! - Ezek a jó hírek történtek a múlt héten
Láttál már feminista "body horrort"? És sejted miért szerepel a múlt heti jó hírek között? Cikkünkből kiderül!
Napi horoszkóp május 29.: az Oroszlánok elképesztő népszerűségnek örvendhetnek, a Mérlegeknek rugalmasabb gondolkodásra van szükségük a konfliktusok elkerüléséhez
A hosszú hétvége utolsó napjára is izgalmakat ígérnek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
Heti horoszkóp május 29-június 4.: a Rákok kedves gesztusokkal okoznak örömet másoknak, a Szüzek bizarr helyzetbe kerülnek
Érdemes elolvasnod a heti horoszkópodat is, hisz a csillagok ismét izgalmas üzenetekkel készültek!