Promóciók
Erre még nem volt példa! Sofia Vergara élete legfájdalmasabb időszakáról osztott meg intim részleteket
Forrás: Jason Merritt/Getty Images

Bár már beszélt az akkor megélt hónapokról, egy most készült interjúban részletesen is elmesélte, hogy mit érzett és mit tanult a betegségből. A 49 éves színésznő a Stand Up a Cancer című műsorban mutatta meg magát, ahol meglepő őszinteséggel beszélt azokról az időkről.
28 éves koromban egy rutin vizsgálat során az orvosom csomót érzett a nyakamban. Rengeteg tesztet végeztek, míg végül kiderült, hogy pajzsmirigyrákom van. Amikor fiatal vagy, és hallod a „rák” szót, sokfelé dolog kezd járni a fejedben, de igyekeztem nem pánikba esni, és úgy döntöttem, hogy tanulni fogok.
Sofia Vergara konkrétan kutatásba kezdett, hogy az orvosai mellett ő maga is mindent megtegyen a gyógyulás érdekében.
Minden könyvet elolvastam, és mindent megtudtam a betegségemről. Szerencsés voltam, hogy korán észrevették, és az orvosaim, és ami a legfontosabb, a családom mindenben támogattak.
Egy korábbi interjúban azt is elmondta, hogy még mindig gyógyszereket szed a hypothyreosis megelőzésére, illetve ki kellett venni a pajzsmirigyét, hogy teljesen fel tudjon épülni. Sofia egyébként úgy érzi nagyon sokat tanult abban az időszakban. Állítása szerint egy ilyen helyzet döbbenti rá az embereket arra, hogy mi és kik számítanak igazán.
Ha kíváncsi vagy, mely sztároknak volt bőrrákja, akkor kattints a galériára!
Hogy tetszett a cikk?
május 29
200%-ra nőtt pillangó állomány, elég meleg a Balaton! - Ezek a jó hírek történtek a múlt héten
Láttál már feminista "body horrort"? És sejted miért szerepel a múlt heti jó hírek között? Cikkünkből kiderül!
Heti horoszkóp május 29-június 4.: a Rákok kedves gesztusokkal okoznak örömet másoknak, a Szüzek bizarr helyzetbe kerülnek
Érdemes elolvasnod a heti horoszkópodat is, hisz a csillagok ismét izgalmas üzenetekkel készültek!
Napi horoszkóp május 28.: a Skorpiók igyekeznek mások elvárásainak megfelelni, a Halak nem ismernek lehetetlent
A csillagok a mai napra is izgalmakat ígérnek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
A felnőttek közel fele kerül intim kapcsolatba az első randin, állítja a tanulmány
Egy szexuális segédeszközöket kínáló üzlet felmérése kimutatta, hogy a felnőttek közel fele szexelt már az első randin. A kutatás arra is kitér, hogy melyik csillagjegy az, amelyik a leginkább nyitott a kalandra. Az ÉvaMagazin.hu cikke.
3 istenien finom, szupergyors és szuperegyszerű lazacos recept rohanós napokra
Miért együnk lazacot? Természetesen elsősorban azért, mert szeretjük. Ám ha ez nem lenne elég nyomós érv, akkor most felsorolunk pár további indokot is. Ha végigolvasod, mennyi értékes tápanyagot tartalmaz, biztosak vagyunk benne, hogy még jobban fogod kedvelni. Ráadásul most az elkészítéséhez is hoztunk pár tippet és három kipróbált, isteni, ugyanakkor szupergyors és egyszerű receptet! Az ÉvaMagazin.hu cikke.
Napi horoszkóp május 27.: a Kosoknak egyszerre több fronton kell helyt állniuk, a Rákok kivételes tehetséggel bírnak
A csillagok a hosszú hétvége első napjára is üzentek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!