Promóciók
Fantasztikus hír A Hill-ház szelleme rajongóinak: a Netflix új horrorsorozata még ezt is felül fogja múlni
Ez is érdekelhet
június 7
Most azonban eljött az idő, hogy egy újabb zseniális sorozattal hozza rá a frászt minden horror rajongóra, amelynek első előzetese is kijött végre. Minden 1980-as években született vagy későbbi gyereknek ismernie kell a Christopher Pike nevet. Nagyságrendileg három és fél tucat könyvet adott ki 1985 és 2010 között, a Slumber Party-tól a Remember Me-ig, egészen a régóta futó The Last Vampire sorozatig.
Az 1994-ben jelent meg a The Midnight Club című regénye, amely egy Rotterdami Otthonban élő öt halálosan beteg gyerekről szól. A fiatalok egy csoportot hoznak létre, akik éjfélkor találkoznak, és rémtörténeteket mesélnek el egymásnak, hogy kicsit jól érezzék magukat, és elvonják a figyelmet az egyre rosszabb körülményeik valós borzalmairól. A Netflix sorozat ezt némileg kibővíti, így a csapat fiatalt arra használja fel, hogy Pike más híres történetének is ajtót nyisson.
A sorozatban Igby Rigneyt, Annarah Shephardot, Aya Furukawa, William Chris Sumpter, Ruth Codd és Sauriyan Sapkota kaptak szerepet. A Midnight Club egyébként 10 epizódból fog állni és 2022. október 8-án debütál a Netflixen.
Ezt olvastad már?
Hogy tetszett a cikk?
június 7
Angelina Jolie óriási változásra szánta el magát: új hajszíne maga a tökély
Angelina Jolie-t utoljára a 90-es években lehetett szőkén látni, mégpedig az Észvesztő című filmben.
Harry herceg bevallotta: úgy gondolta, nem Károly az igazi apja, hanem Diana szeretője
Sokáig hitt a pletykáknak, a hasonlóságot elnézve, nem is csoda.
„Én vagyok a menyasszony, és én döntök: nem szeretném, ha a vőlegényem nagyanyja részt venne az esküvőmön”
Nem semmi, milyen sztori kelt szárnyra a napokban a netezők körében. Te vajon kivel értesz egyet?
A hét legjobb programja: Jazz, Bossanova és Smooth Jazz örökzöldek a Glédában
Buda legszebb ékkövének tartott étterme hozza el a hét legzseniálisabb programját!
Napi horoszkóp június 7.: a Mérlegeknek érdemes a józan eszükre hallgatniuk, a Vízöntőknek végre önmagukra is jut egy kis idejük
A csillagok a hét közepére is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
Idén is visszatért a megosztó nyári cipőtrend, amit bebizonyítunk, hogy stílusosan is lehet viselni
Ezt a szandált nem mindenki szereti, pedig vitathatatlanul kényelmes és stílusos is tud lenni, ha jól van kombinálva más darabokkal.