Promóciók
Mi történhetett? Lady Gaga nagyon elhagyta magát


Promóciók
Így hidratáld a bőröd a hidegben is a Helia-D Hydramax termékcsaládjával!
Munkája mellett pedig a magánélete is nagyszerűen alakult, ugyanis megismerte Michael Polansky üzletembert, aki mellett még soha nem lehetett olyan boldognak látni mint az elmúlt fél évben. A pár kapcsolatának a karantén sem tett rosszat, holott minden idejüket együtt töltötték a férfi jachtján.
Hétvégén azonban egy paparazzinak sikerült lekapni őket egyik törzshelyük előtt, ahol elvitelre kértek néhány pizzát. Az énekesnő sosem titkolta, hogy imád enni, ahogy azt sem, hogy alapvetően nem tartozik a nádszál vékony hírességek közé, akik szigorú diétákon tartják magukat egész évben. Ám a karantén alatt nemcsak a boldogsága, hanem a ruhamérete is nőtt – legalábbis a rajongói erre tettek utalásokat friss képei alatt.
De, ami még ennél is szembetűnőbb, hogy a megjelenésére se figyelt túlzottan. Hosszú póthaja kissé kócos volt, valamint tőle szokatlan módon egy bő pulcsiban és edzőcipőben merészkedett ki az utcára. Gaga egyébként ebben az évben nem szeretné túlvállalni magát és a képek tanúsága szerint élvezi az otthonlétet, hiszen tényleg egy kissé elengedte magát.
Ha kíváncsi vagy az extravagáns énekesnő legemlékezetesebb megjelenéseire, akkor kattints a galériára!
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
Ezt el kell olvasnod! Hatalmas kedvezmények várnak rád!

Promóciók
Az F&F ünnepi kollekciója lesz a legjobb barátod a partiszezonban!

Promóciók
A kallódó aprópénzek leadásával még segítheti a rászoruló családokat

Promóciók
Így hidratáld a bőröd a hidegben is a Helia-D Hydramax termékcsaládjával!
Van, aki profi módon űzi: sztárok, akik a box szerelmesei
Miközben nagy sikerrel dübörög a Sztárbox az RTL-en, a nemzetközi hírességek között is akadnak meglepetések, hogy ki rajong ezért a sportágért.
Rá sem ismerünk! Britney Spears 18 éves fia igazi férfivá érett
Nemrég került a könyves boltok polcaira Britney Spears memoárja, amelyben sok mindenre derült fény.
Kiderült, hogy Taylor Swift megalázta Károly királyt
Hogy kerül egy lapra Taylor Swift és Károly király? Hát így!
Jennifer Lawrence keményen visszavágott a külsejét kritizálóknak: „Én is öregszem!"
Az elmúlt hetekben egyre többen találgatták, hogy vajon Jennifer Lawrence tényleg plasztikáztatott-e, ugyanis sok minden változott az arcán.
Krausz Gábor és Mikes Anna videóban vallottak arról, mit éreznek
A táncos páros már most nagyon szomorú, amiért szombaton véget ér ez a kaland.
Amit soha nem gondoltunk volna! Katalin hercegnének beszóltak a külseje miatt
Katalin hercegnének a közelmúltban több online troll bántásával kellett szembenéznie, méghozzá azért, mert öregszik.