A nap cikke

15 híres férfi, akiről biztos nem tudtad, hogy milyen jóképű volt fiatalon

Vannak hírességek, akiket már idősebb korukban ismerhettünk meg, és vannak, akikre egész egyszerűen csak nem emlékszünk, hogy hogyan néztek ki fiatalon, vagy csak nem kötjük össze a színész fiatalkori arcát a mostani kinézetével. Következzen most 15 megdöbbentő fotó!

Tudtad, hogy létezik kötődési stílus? Ebből kiderül, hogyan viselkedsz a kapcsolatban

pexels.com
Tudtad, hogy létezik kötődési stílus? Ebből kiderül, hogyan viselkedsz a kapcsolatban
Dia Dia
Facebook
Viber
Twitter
Google+
Pinterest
Előfizetek
Hogyan kötődsz a párodhoz? Ez a kérdés első olvasatra elég nehéznek tűnhet, pedig néhány apróságból kiderülhet minden. Ez a tulajdonság ugyanis megjósolhatja, hogy milyen kapcsolatokba mész bele az elkövetkező évtizedekben és hogyan viselkedsz a pároddal.

Hogy mi? Sok pár csak heti egyszer csókolózik, íme az ok!

Szerelem

Nem érdekel
Elolvasom

Kezdjük azzal, mi a kötődés: a hosszú pszichológiai kapcsolat két ember között. A kötődés a születés előtti időben és kisgyermekkorban alakul ki, erősen hatnak rá az ekkor megélt jó és rossz élmények. Később ezek a minták határozzák meg azt is, hogyan viselkedsz a párkapcsolataidban. Négy stílusba lehet sorolni az embereket a kötődési stílusuk alapján: Biztonságos, Szorongó, Elutasító és Félénk. Mutatjuk, melyik stílus milyen tulajdonságokat takar:

1. Biztonságos

Ez arra utal, hogy jó kapcsolatban voltál/vagy a szüleiddel. Nyitott vagy az emberekre, kapcsolatokra, és semmi problémát nem jelent az, hogy erős párkapcsolatot és barátságokat alakíts ki az életed bármely szakaszában. Pozitívan tekintesz a köztetek lévő kapocsra, mindenben a jót keresed.

2. Szorongó

Ez hasonlít az előbbihez, hiszen érzelmi szinten könnyen közel tudsz kerülni másokhoz, azonban ez a kötődési stílus kevésbé biztonságos, hiszen ebben az esetben folyamatosan azt kell érezned, hogy valaki közel áll hozzád. Nagyon fontosak számodra a pozitív visszajelzések, tartasz a visszautasítástól. Akkor érzed jól magadat, ha a környezetedtől rengeteg pozitív megerősítést kapsz. Félsz az egyedülléttől és nagyon ragaszkodó típus vagy.

Vajon a 6 szerelmi stílus közül melyik a tiéd? Komoly dolgot árul el rólad és a párkapcsolatodról!

Szerelem

Nem érdekel
Elolvasom

3. Elkerülő

Érzelmileg képes vagy kötődni az emberekhez, azonban mégis távolságot tartasz az ismerőseiddel. Nem vonzanak a komoly kapcsolatok és az elköteleződés sem, egyedül is megállod a helyedet. Gyakran kritikus vagy a pároddal szemben és sokszor választasz olyan párt, aki kevésbé érzelmes.

4. Félénk

Erre a stílusra az jellemző, hogy félsz elköteleződni, párkapcsolatban lenni, mert attól tartasz, hogy összetörik a szíved. Sérülékeny alkat vagy, érzelmeidet nehezen fejezed ki. Ez kialakulhat gyerekkori problémák és későbbi rossz élmények miatt is, ezért érdemes dolgoznod azon, hogy a negatív élményeket feldolgozd, akár szakember segítségével is.

Rád melyik jellemző?


Galéria / 8 kép

A szerelem nyolc típusa

Megnézem a galériát

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.
Nice job!
Imádom!
Tovább olvasok
Ruby Rose kórházba került Budapesten

Az ismert színésznő egy ideje Budapesten forgat. Egy kellemetlen baleset miatt egy magyar kórházat is meg kellett látogatnia.

Egy kis átalakulás: Hailey Baldwin rövidre vágatta haját

Hailey Baldwin úgy döntött, kicsit elege van a hosszú hajból, ezért beült a fodrász székébe, és egészen rövidre vágatta frizuráját.

Angelina Jolie meghökkentő dolgot mondott egyik gyerekének Brad Pittről

Angelina Jolie-nak és Brad Pittnek három örökbe fogadott, és három vér szerinti gyermeke van. A válás során viszont egyikük kapcsolata nagyon megsérült Braddel, méghozzá Angelina miatt.

Kísérlet: 2 hétig nem aludtam a mobilommal egy szobában, és ennek meg is volt a hatása

A telefonod bizonyítottan befolyásolja az alvásod minőségét, én pedig le is teszteltem, mi történik, ha a mobilt száműzöm a hálószobából.

Napi horoszkóp december 14.: a Vízöntők ügyei pozitív irányba haladnak, a Halakra ráférne egy kis lazítás

Ma is érdemes elolvasnod a horoszkópod, hisz ismét izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok!

15 híres férfi, akiről biztos nem tudtad, hogy milyen jóképű volt fiatalon

Vannak hírességek, akiket már idősebb korukban ismerhettünk meg, és vannak, akikre egész egyszerűen csak nem emlékszünk, hogy hogyan néztek ki fiatalon, vagy csak nem kötjük össze a színész fiatalkori arcát a mostani kinézetével. Következzen most 15 megdöbbentő fotó!

5 pszichológiai jelenség, ami megváltoztatja a viselkedésedet a tudtod nélkül

A környezeted, a körülötted lévő emberek mind befolyásolják az érzéseidet és a viselkedésedet, de talán téged is meglep, hogy mennyire!

Érdemes megnézned Margot Robbie-t Erzsébet királynőként

Margot Robbie-t úgy átváltoztatták a sminkesek, hogy alig lehet ráismerni új filmjében.

Milyen cipőt viselnek télen a híres nők? Mutatunk öt nagyon menő példát!

Mit viselnek a hírességek, amikor már túl hideg van a kivágott lábbelikhez és szandálokhoz? Most öt jól ismert sztár szettjeit vizsgáltuk meg!

Letartóztatták a Született feleségek színészét

Rengetegen csodálkoznak azon, amit a Született feleségek egykori színésze tett.

Hamarosan sztáresküvő? Chris Martin lánykérésre készül

Úgy fest, hamarosan megkéri szerelme kezét a Coldplay énekese, Chris Martin.

Kiderült, mikre kerestek rá Google-n az emberek a legtöbbet 2018-ban

Te vajon rákerestél azokra az interneten, amelyekre a legtöbb ember google-zott 2018-ban?

Miley Cyrus nem szólítja többé vőlegényének Liam Hemsworthöt

2010-ben jöttek össze, három év múlva szakítottak, majd 2016-ban már ismét együtt voltak. Viharos kapcsolatuk ellenére most már nagyon boldogok, de Miley mégsem szólítja Liamet vőlegényének.

A modern család egyik főszereplője teljesen felcsigázta a rajongókat kijelentésével

Jesse Tyler Ferguson csak egyetlen mondatot mondott, és teljesen lázba hozta vele a Modern család rajongóit.

Olvadozunk Jason Momoa cuki családjától

Új filmjének premierjére kísérte el nagy és gyönyörű családja Jason Momoát. Nézd meg róluk a friss fotókat.

Meghan hercegné és Harry herceg nem tölthetik együtt a karácsony reggelt: már az ok is kiderült

A királyi család tagjaként még karácsonykor is be kell tartani néhány szabályt. De vajon mit szól majd ehhez Meghan hercegné?

8 vicces illusztráció, ami megmutatja, milyen nehéz a nők élete a téli időszakban

Egy művész vicces illusztrációkkal mutatta meg, milyen nehézzé válik a nők élete, miután beköszönt a téli szezon.

Napi horoszkóp december 13.: a Rákok a saját útjukat járják, a Nyilasokban érlelődik a váltás gondolata

Ma is érdemes elolvasnod a horoszkópod, mert ismét izgalmas üzeneteket tartogatnak az egyes csillagjegyek!

Téli álom helyett: élvezd a sportolást & maradj fitt a hideg hónapokban is!

A hardcore futócsajoknak nem jelent problémát, ha fagyban, hóban, esőben vagy épp hőségben kell útnak indulniuk. Ám, sokan a tipikus tavasztól-őszig futás hívei, hiszen nem könnyű sötétben, hideg szélben elindulni reggelente vagy este. Ha te is közéjük tartozol, online vezetőszerkesztőnk, Brigi ad pár tanácsot, hogyan maradj motivált akkor is, amikor az időjárás nem valami lelkesítő.

Személyiségteszt – Válassz egy madártollat, és derítsd ki, mi a rejtett erősséged

Öt különböző madártoll, mindegyik más jelentéssel bír: a döntésed pedig felfedi rejtett személyiségjegyedet, aminek még csak tudatában sem vagy.

JOY 12 LAPSZÁM

Csak 2940 Ft

A kereséshez kezdj el gépelni!
Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem