Elvonó a home office-ban: Leszokásom története a light kóláról

Volt valami olyan emlékem gyerekkoromból, hogy mikor hányingerem volt, ihattam egy pohár kólát. Aztán az iskolai évek alatt teljesen meg is feledkeztem a cukros ital létezéséről, az egyetem alatt pedig visszatért, de akkor már nem a hányinger ellen, hanem épp, hogy pont az érdekében: pancsolt whiskey-vel vagy alsópolcos vodkával keverve fogyasztottam, de hát az vesse rám az első követ, aki nem így tett.

Elmúltak az egyetemi olcsó szeszes évek, és a kólafogyasztás is feledésbe merült. Aztán jött a felnőttkor, azzal együtt pedig a ráncok, a felelősségtudat, na, és persze az, hogy ha véletlenül veszek egy nagyobb levegőt, attól is képes vagyok elhízni. Az ízetlen saláták és natúr csirkék letuszkolásával kezdődött el a diétás polcok a felfedezése, azaz, egyre próbáltam a listát bővíteni a "miket ehetek, aminek jó az íze, de továbbra is feljön rám a 36-os nadrág" címmel.

Így kerültek képbe a light üdítők. Úgy éreztem, minden diétás csirke ebéd után megérdemlek valamilyen jó ízű dolgot, de persze kalóriamentesen. Miért is ne fojthatnám le egy nulla cukor, nulla szénhidrát, nulla zsír tartalmú kólával a gyötrelmes tonhalsalátát. Sőt, olyan nullás az a kóla, hogy szinte már fogyaszt - hitettem el magammal.

Egy-egy jutalom kóla még nem is lett volna gáz, de azt vettem észre, hogy nagyjából két éve belőlem élhetnek a light üdítők forgalmazói. Lassan a hónap szorgos dolgozója kitűzőt is felvehettem volna, olyan lelkesen emelgettem naponta kétszer is a - szigorúan diétás - üdítők dobozait. Aztán mikor egy nagyobb diétába kezdtem, akkor vettem észre, hogy rendesen megfájdul a fejem, ha nem iszom meg napi egy hideg kólát. Na, jó, azért ez vészes, hiszen még a cigiért sem remegtem ennyire, mikor dohányoztam.

Elhatároztam, hogy pont úgy fogok tenni, ahogy a korábban említett cigivel: lerakom, és soha többet nem szisszentek fel egy dobozos kólát sem.

Aha, csak épp ez nem így megy. Napokig majdnem megbolondultam, hogy igyak csak egy fél decit legalább a cukor ízű diétás léből, sőt, minden ebéd után rendesen annyira sóvárogtam egy üdítőért, hogy próbáltam magam (vagyis inkább a függő énemet) győzködni, hogy ma aztán TÉNYLEG megérdemlek egy dobozzal, hiszen esik az eső, hiszen kétszer annyit futottam, hiszen rossz napom van, hiszen jó napom van...

Olyan lehettem a házzal szembeni kisbolt előtt állva, mint Gollam, aki épp a gyűrűért megy, de le kell beszélnie saját magát róla. De erős Gollam voltam, és egyszer se ciccent fel egy doboz sem.

Nagyjából 3 hét telt el, mire már nem úgy tettem le a villát az ebéd után, hogy akkor most jól vagyok, nem kell bekóláznom.

Most már ki tudom jelenteni, közel egy hónapja tiszta vagyok, és teljesen megvagyok light üdítők nélkül, de azért gond nélkül torkonharapnék valakit, aki mellettem nyit ki egy ilyet, és megissza.

Szerintem még nagyjából egy-két hét szükséges addig, amíg normalizálni tudom a teljes leszokást, és képes leszek csak sima alkalmi lightkólázóvá válni.

Mondanék tippeket, de ezúttal csak annyit tudok: igyál sok citromos vizet, és légy erős!

Ide tennék most szívesen egy kólás gifet, de inkább kerüljön helyette ide egy kockahasú modell, aki nagy valószínűséggel szintén nem fogyaszt üdítőket:

Nézd meg a galériát is!

Bezár

Bezár, vissza a cikkhez

Kép betöltése

A galéria folytatódik, lapozz tovább →

Hirdetés

Galéria

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!