1
/
10
1. Az álomesküvő, amit sokan elleneztek
Bár ma már szinte mindenhol egy valósággá vált tündérmeseként írják le Erzsébet királynő és Fülöp herceg szerelmét, azért a kezdetek kezdetén még az ő életükben is akadtak olyanok, akik annak szurkoltak, hogy kapcsolatuk zátonyra fusson.
Mivel mindketten Viktória királynő dédunokái voltak, ez már sokakban kérdéseket szült, de az sem sokat javított a helyzeten, hogy amíg Erzsébet egy összetartó és szerető család tagja volt, addig Fülöp gyakorlatilag szülők nélkül nőtt fel. A korabeli hírekben sokféleképpen írták le a herceget. Volt ő „szőke görög Apollón”, „viking”, és sokan olyan jóképűnek tartották, mint egy filmsztárt. És persze az olyan keményebb jelzők sem maradtak el, mint a „csiszolatlan”, „arrogáns”, „nincstelen”. Ami pedig talán a legrosszabb fényt vetette rá, az az volt, hogy „túl német volt”. Az anyakirálynő sokáig ellenezte a dolgot és a király sem repesett az örömtől, hogy idősebb lányuk pont egy ilyen férfiba bolondult bele, ők ugyanis arra számítottak, hogy a hercegnő majd egy brit arisztokratához megy hozzá. Ma már tudjuk, hogy végül nem így lett és az idő kétségtelenül őket igazolta!

Edzés
2023. október 1.
A sztáredző elárulta, mi az, amit ma már biztosan nem tenne a testével edzés közben
Emlékszel arra az időre, amikor a tesi volt a legutálatosabb tantárgyad, és messziről kerülted a konditermet, futni pedig még a busz után sem voltál hajlandó? Ma viszont már megszállott fitnesz rajongó vagy, és állandóan bújod a legújabb trendeket? Akkor ma, mit üzennél a régi énednek?
Önismeret
2023. október 1.
Divat
2023. október 1.
Önismeret
2023. október 1.
Borderline személyiségzavarral él a párod? Ezt éli át nap mint nap - így segíthetsz neki
Egy borderline-nal való kapcsolatot a mélység és a magasság jellemzi: ami jó, az nagyon jó, ami rossz, az pedig szinte elviselhetetlenül rossz. De mit él meg a párod közben, mi okozza az állandó hullámvasutazást?
Szerelem
2023. október 1.
Sztárok
2023. október 1.