1
/
10
forrás: Brendon Thorne/Getty Images for Wild Turkey
Matthew McConaughey
A színészt egészen meglepő dolog miatt tartóztatták le még 1999-ben! Mattre ugyanis szomszédai hívták ki a rendőröket, miután túl hangosan üvöltött nála a zene. Amikor a járőrök megérkeztek, a színészt meztelenül találták meg a lakásában, miközben bongózott. Ez még ugyan nem elég indok ahhoz, hogy bevigyék az őrsre, de mindeközben marihuánát találtak nála, majd amikor le akarták tartóztatni, a színész ellenkezett, így még rosszabbra fordult a helyzete. Végül egyébként a drogvádat ejtették ellene.
"Mi a baj azzal, ha valaki dobol otthon ádámkosztümben?" - kérdezte egy interjúban 2016-ban, majd hozzátette, hogy egyébként sem bán semmit abban, ahogy ebben a fura helyzetben kikötött.

Sztárok
2024. május 8.
Green Stiletto
2024. május 8.
Sztárok
2024. május 8.
10 női sztár őszintén beszélt arról, milyen hatalmas mellekkel az élet: nem a plasztikának köszönhetik!
Kislányként a legtöbben csodás, kerek, nagyobb méretű cicikre vágyunk, hiszen a filmekből, a férfiak reakcióiból arra következtetünk, hogy nemcsak szép, de valahol elvárás is egy nő külsejét illetően, hogy nagy mellei legyenek.