A zűr bajjal jár
Emlékszel még a 90-es évek egyik népszerű vígjátékára, főszerepben Julia Robertsszel és Nick Nolte-val? Noha ez nézőként nem feltétlenül jön át, de valójában a forgatás pokoli volt a színészeknek, mert egész egyszerűen ki nem állhatták egymást. Annyira rossz volt közöttük a hangulat, hogy az ütemtervet szinte teljesen át kellett szervezni, tekintve, hogy nem akartak együtt dolgozni. Inkább külön-külön forgatták le a jeleneteiket, olyan kameraállásból, hogy a másiknak sokszor csak a válla vagy a háta látszódott, így megoldhatták dublőrrel a felvételeket.
Amikor később egy interjúban a színészről kérdezték Julia Robertset, ő nem fogta vissza magát. Elmondta, hogy bár Nolte tud megnyerő és bájos is lenni, szerinte egyébként a férfi "abszolút visszataszító." Az interjú után a színész sem hagyta szó nélkül a kritikát: "Nem túl szép dolog azt mondani valakire, hogy 'visszataszító.' [Julia Roberts] egyáltalán nem kedves ember. Mindenki tudja róla." Később egyébként A zűr bajjal jár című filmet élete legrosszabb filmjének nevezte, míg Julia szerint eddigi összes színészkollégája közül Nick Nolte-val volt a legszörnyűbb együtt dolgozni.
Demencia tünete lehet, ha így étkezel: 7 jel, ami a rettegett kórra utalhat
Alapvetően a legrettegettebb betegségtípus az időskori memóriavesztés. Ennek egy formája a frontotemporális demencia, melynek jellemzője az olykor egészen megszállott, ismétlődő viselkedés, ez pedig egy friss kutatás szerint sok esetben elsősorban az étkezési szokásokban jelenik meg.
Bőrpanaszok és szívproblémák enyhítése? Ez csak kettő a lenmag 13 áldásos hatása közül!
Hallottál már napjaink egyik nagyon áldásos magjáról, a sokak által superfoodként emlegetett lenmagról? A világ egyik legősibb magjaként számon tartott növény felhasználása igen sokrétű, hiszen számos egészségügyi problémára kiválóan alkalmazható, tele van vitaminnal és rosttal, és a gasztronómiában és a ruhaiparban is előszeretettel alkalmazzák.
10 női sztár őszintén beszélt arról, milyen hatalmas mellekkel az élet: nem a plasztikának köszönhetik!
Kislányként a legtöbben csodás, kerek, nagyobb méretű cicikre vágyunk, hiszen a filmekből, a férfiak reakcióiból arra következtetünk, hogy nemcsak szép, de valahol elvárás is egy nő külsejét illetően, hogy nagy mellei legyenek.